Szinte minden ország történelmében megjelenik egy olyan időszak, amikor az embereknek tilos volt alkoholt fogyasztani. A vodka első párlata egy ilyen időszakban készült, bár azokról az italokról csak az mondható el, hogy ihatatlanok voltak. A prémium alkoholok gyártása a finomító oszlopokkal együtt indult meg, ami megjelöli az előtte és az utána időszakokat. A vodka neve eredetileg vizecskét jelent, ami az átlátszó állagára utal.

Sok itallal ellentétben, nem kapunk sem aranyló árnyalatot, sem sötét tónusokat, mert ez a szeszesital mindig vízszínű lesz. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármennyit megihatunk belőle, hiszen vannak olyan 70 fokos üvegek, amelyekből egy pohár is meghozza a kívánt hatást.

A vodka azonban nem csupán önmagában fogyasztható, sokan éppen a koktélok miatt szeretik. Ráadásul keverhetjük más alkoholos italokkal és szénsavas üdítőkkel is, ami rengeteg ízvilágot és lehetőséget tartogat a fogyasztóknak. Nincs más dolgunk, mint venni egy üveget és megtalálni a kedvenc keverékünket.