Ügyességi játék
Ügyességi játék

Már a legkisebbeknek is kínálunk játékokat. Hiszen minden korosztálynak megvannak a feladatai, és ezt a gyerekeknél a játékokkal a legkönnyebb megvalósítani. Külön jelöltek a játékok kicsiknek, amelyek már egyéves kortól használhatók.

Ezek egyszerű logikai, felismerő és ügyességi játékok. Hiszen a kicsik még viszonylag ügyetlenek, tehát nagyon fontos a finom mozgások fejlesztése. Az ujjacskák finom mozgása, a színek felismerése, a kockák összeillesztése. Megtalálni az összeillő színeket és formákat. Az a lényeg, hogy a játékok kicsiknek segítsék fejlődésüket.

A játékkategóriákon belül választható az „Életkor szerint” opció. Ezen belül kell bejelölni, hogy milyen életkorú gyereknek szeretnénk vásárolni. Ez segíthet a választásban, ugyanis érdemes kicsit az életkor felett vásárolni, hiszen ez valamelyest motiválhatja a gyermeket a megoldásokra.

Emellett a gyerekek gyorsan kinövik a nekik szánt játékokat. A játékok kicsiknek minden gyermeknek nagy élvezet, hiszen megadja az első sikerélményeket, illetve már egész kis korban megtanulják kezelni azt, hogy nem lehet mindig győzni.