Van egy témakör, mely sok másnál jobban megosztja az embereket és a véleményeket. Érdeklődhetünk iránta, szidhatjuk, vagy éppen támogathatjuk, de tény, hogy a politika igenis jelen van mindennapjainkban, és jelentős befolyást gyakorol életünkre. Ahhoz, hogy megértsük a politika működését, a résztvevő pártokat, és az általuk képviselt értékeket, fontos, hogy naprakészen tájékozottak lehessünk a témával kapcsolatban. Míg az MSZP, vagy a Fidesz mindannyiónk számára ismerős, addig a csak néhány éve megjelent LMP- ről talán kevesebbet tudunk. Ahhoz, hogy a választások során felelős állampolgárként tehessük le voksunkat egyik, vagy másik mellett, érdemes tisztában lenni azzal, hogy az MSZP, a Fidesz, az LMP, vagy éppen a Jobbik milyen tervekkel és megvalósításra váró célokkal rendelkezik, s főleg, hogy milyen úton kívánja azokat a gyakorlati életbe átültetni.

Nem csak a jog, vagy a közigazgatás terén tevékenykedők számára fontos tehát a politika, és az egyes pártok ismerete, hiszen a kormány döntései mindannyiónk életére hatással vannak. A békés egymás mellett élés megvalósulásához, és az intézkedések, jogszabályok meghozatalának megértéséhez elengedhetetlen az MSZP, az LMP, a Fidesz, vagy a Jobbik programjának és tevékenységének szemmel követése. Kulturált keretek között foglalkozva a politika témájával egészséges viták és nézőpontok egymással történő megosztása alakulhatnak ki akár egy baráti beszélgetés kapcsán. Mint sok más esetben, így a politika kapcsán sem mehetünk el amellett, hogy a megértés jóval fontosabb, mint az ok és eredmény nélküli elítélés.