Az országnak nem kell félnie a válságtól? Igen, bizonyított tény, hogy a gazdaság növekvő tendenciát mutat. Augusztus utolsó napjaiban, Komlón szervezték meg azt a kiállítást és vásárt, ahol a Varga Mihály, fenn hangú, megnyitó beszédét tartotta meg. Három év kellett ahhoz, hogy a gazdaság teljes egészében helyreálljon. Az előző időszakhoz képest a beruházások nagysága is majdnem öt százalékkal nőtt. A hangsúly az adósságcsapdákból való kikerülésre fektették. A túlzottdeficit-eljárás alól kilenc év alatt sikeresen kászálódott ki. Röviden összefoglalta, hogy a hazai kereskedelem pazar irányú, növekvő tendenciát mutat, még akkor is, ha ez a folyamat nagyon lassú. Az akarat és a közös összefogás eredményeként jött ez létre. A nemzetgazdasági politikus kijelentette, hogy Magyarország egyáltalán nem sorolható azok közé, akiket a csőd fenyeget. A devizahitelesek egyre nehezebb helyzetben vannak, amit viszont jótékonyan lehet orvosolni. Növelik a foglalkoztatás számát. Komló igazi példaként hozható fel, hiszen új munkahelyeket teremtett, több pénzt fordít az egészségügyre és az oktatásra is. Az embereknek arra van szükségük, hogy helyi szinten tudjanak elhelyezkedni, így javítva az életszínvonalukon is. A konkrét munkahelyek megteremtésében a kormánynak is nagyon fontos szerepe van. Ezzel a perspektívával lehet éreztetni az emberekkel, hogy tényleges változásra számíthatnak. A statisztikai adatok szerint ma 207 ezerrel többen dolgoznak, mint három évvel ezelőtt. Ez azért igazán szép eredménynek könyvelhető el. Itt nem a közmunkások számának a növelésére kell gondolni, hanem olyan vállalkozások támogatására, akik munkahelyeket tudnak teremteni helyi szinteken.
Az országnak nem kell félnie a válságtól? Igen, bizonyított tény, hogy a gazdaság növekvő tendenciát mutat. Augusztus utolsó napjaiban, Komlón…

Vége a válságnak Magyarországon?
Kategória: Politika Címkék: túlzottdeficit-eljárás, válság
Keresés
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Címkék
ajándék ajándékok akciós kerékpár bicikli bor budapest bőrönd Calvados cipő egészség eljegyzési gyűrű fidesz fólia gumiabroncs gyerekülés infrapanel infraszauna karkötő karóra kerékpár kerítés klíma klíma árak kutyatáp lmp légkondicionáló matrac mszp műanyag ablak nyaklánc politika páramentesítő párásító párátlanító készülék repülőjegy sporttáska székely nemzeti anarchizmus telefon vicces ajándékok vitamin vízszűrő víztisztító webáruház ékszer ékszerek