A számítástechnika fejlősével egyetemben, nagyon sok olyan folyamat is beindult, ami lehetővé tette a különféle cyberbűnözés kiteljesedését. Ma már nincs szüksége a dörzsölt tolvajoknak arra, hogy maszkot húzva hatoljanak be valakinek a portájára, mert az egyszerű laptoppal is jelentős károkat tudnak okozni a zsarolóvírus feljuttatásával egy vállalat szerverére.

Ezeknek a programoknak a műve, hogy zárolja a fontos adatokat, amelyekhez csak akkor lehet hozzájutni, amennyiben a kért összeget kifizetjük. Bárcsak ennyire egyszerű lenne! Az emberi kapzsiság ugyanis kiszámíthatatlan és egyáltalán nem garancia a fizetést követően az eredeti állapot visszaállítására. A zsarolóvírus tehát elég komoly károkat okozhat, főként a vállaltok és komoly cégek életében.

Mi a megoldás ezekkel szemben? Érdemes inkább a megelőzésre összpontosítani. A teljesen zárt hálózat, belső adattárolás mellett, az online elérhető Panda EDR technológiára épülő programjai lehetnek a segítségünkre, amiket a Kvazar CSP partnereként könnyedén igénybe vehetünk. Tudjunk meg többet a részletekről és cselekedjünk időben!