Igen különleges cikket jelentetett meg a Heti válasz „Tájkép csata után” című cikkében, amelyben komoly okfejtés folyik arról, hogy minek is tulajdonítható a Fidesz ellenes kritikák sorozata az Európai Néppártban. Az újságíró szerint ennek egyetlen oka az, hogy az RTL Klub milliárdos bevételtől esik el az új szabályok miatt, miszerint jövő évben a csatorna nem közölhet politikai hirdetéseket. A hetivalasz.hu mindezt azzal magyarázza, hogy Elmar Brok, a külügyi bizottság befolyásos elnöke 2011 ig Bertelsmann sajtókonszern alkalmazottja hirtelen megváltoztatta véleményét és Magyarország egyik legnagyobb kritikusa lett a Néppártban. A csatorna azonban elzárkózik minden efféle rágalmazástól, hiszen egyértelmű, hogy nem erről van szó. A 2012 novemberében is, a választások után is nyilvánosságra hozta a legnagyobb kereskedelmi csatorna a a politikai pártok reklám költségeit. A Fidesz akkor 80,484,444, az MSZP 65,820,000 forintot költött, amely semmiképp sem milliárdos összeg. Nem jelent ez az összeg az éves reklámbevételek mellett hatalmas kiesést, hiszen még a bevélek egy százalékát sem teszik ki.
Igen különleges cikket jelentetett meg a Heti válasz „Tájkép csata után” című cikkében, amelyben komoly okfejtés folyik arról, hogy minek…

Kategória: FIDESZ Címkék: Heti válasz, RTL Klub
Keresés
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Címkék
ajándék ajándékok akciós kerékpár bicikli bor budapest bőrönd Calvados cipő egészség eljegyzési gyűrű fidesz fólia gumiabroncs gyerekülés infrapanel infraszauna karkötő karóra kerékpár kerítés klíma klíma árak kutyatáp lmp légkondicionáló matrac mszp műanyag ablak nyaklánc politika páramentesítő párásító párátlanító készülék repülőjegy sporttáska székely nemzeti anarchizmus telefon vicces ajándékok vitamin vízszűrő víztisztító webáruház ékszer ékszerek