Székely nemzeti anarchizmus – Szász Jenő, a hamisgyöngy halász

Meglátjuk-e a különbséget az igaz és a hamisgyöngy között?

Meglátjuk-e a különbséget az igaz és a hamisgyöngy között?

Az egyik haszid történet szerint, a zsidóság lényege, hogy nehéz zsidónak lenni. Tehát a zsidó identitás lényegét adja az, hogy nehéz zsidónak lenni.

Miért volt nehéz zsidónak lenni? Mert a zsidóság léte forgott kockán, a nem-lét veszélyének volt kitéve a nagy birodalmak között. Valamit nehézé a nem-Léttel való konfrontáció, a nem-Lét szembeni szorongás tesz.

Soha nem kérdezzük, hol is található az identitás. Jézus mondta, aki elveszíti életét – a nem-Létben – az elnyeri. Az identitás, mi nem más, mint teljesség, csak a teljesség azonos önmagával, a nem-Létben található meg. Ott ahol a legnehezebb megtalálni. Csak az a náció találja meg, melynek mindig valami nehéz dolog marad az identitás őrzése. Mindig a nem-Léttel szemben őrzi, mert a nem-Léttel szemben megtartani valamit az a legnehezebb.

Ma a minél könnyebb identitásőrzés a cél, a hozzá való jog a fő követelmény, mely megkönnyíti az identitásőrzést. Csak el kell menni autonómiás, székely zászlós tüntetésre és kész is van az identitásőrzés. Kényelem, szórakozás az egész. Sokan azt hiszik, mekkora kurázsi ez. Paul Tillich, evangélikus teológus írja, hogy az igazi bátorság ideálja nem a barbár bátorság ideálja, mert az erőfecsérlő. Hiányzik belőle, ami a görögöknél, még meg volt, a nem-Léttel való szembesülés vállalása, a szorongás a nem-Léttől, mert a Létnek értéket csak az tulajdonított, ki ezt kiállta.

A görög bátorság ideállal szemben, a nehéz zsidónak lenni ideállal szemben, a kényelem, a könnyű, csak el kell menni kurázsija, mely autonómiatűntetésen jelenik meg, székely zászlós tűntetésen, szellemi lustaság, szellemi önfeladás. Mely Jézus mondásának fényében, egyetemes. Minden közösség csak akkor tudja megőrizni identitását, ha azt a nem-Léttel szemben nehéz megőrizni, ha a nem-Létben találja meg, mint benne rejlő teljességet. Mert minden teljesség archetípus ott rejtőzik és csak úgy lesz képpé, ha „gyöngyhalász” módjára a bátrabbja lemerül, hogy felhozza. Minden lemerülés a nem-Lében való végleges elmerülés kockázatát hordja magában. A mozgás vertikális – le és felmozgás – ami egy átalakító folyamat, az archetípust képpé, képekké alakítja át, a tudat számára befogadhatóvá differenciálja, érzékelhetővé teszi, a felhozatal, a tudatba emelés által.  A gyöngy, mit felhoz az nem más, mint a látható szimbólumban megnyilvánuló archetípus. A kollektív tudattalan mélységeiből kiemelt, a tudatba emelt teljesség kép.

A gyöngy teljesség szimbólum, valami egészre utal. Identitása annak van, mi egész, teljes. Ezért van az, hogy a nemzeti identitás képi alapjai, és ez a legfontosabb, a teljességet, az egészet jelölő szimbólumok. Ami, attól lesz teljesség szimbólum, hogy a legfőbb teljességre utal, a transzcendenciára.

Végül is, ez a le és felmozgás, magától megtörténik, csak az ember önmagát féltve, életét féltve, ahogy Jézus mondta, elutasítja, így veszítve el életét. Mitől félti életét? A nem-Léttől, a tőle való szorongástól. És így veszíti el a nem-Lét mélységeiben rejlő gyöngyöt, a szellemi, lelki identitást, vagyis az életét, mert az élet, teljesség, egész, és ami teljesség, egész, az az élet forrása.

Azt hisszük, hogy nemzeti, kisebbségi kérdésben mindig igazunk van, amit követelünk, az úgy önmagában véve csak jó lehet, ezért a vele kapcsolatos mélyebb reflexió, elutasítandó. Létezik a nemzet, a kisebbség esetében is én féltés, miről Jézus beszél, akkor is, amikor teljesen jogosnak látszik a követelés, vagy megalapozottnak a veszély. Az én féltés a kisebbség esetében, nem más, mint a vágy, hogy kockázatmentes legyen kisebbséginek lenni, kényelmes legyen, a jogok is kényelmesen legyenek védhetőek, vagy kiharcolhatóak, semmi kockázat ne legyen bennük. Elegek legyenek a régi május elsejéket idéző, kényelmes, majálisszerű tűntetések, a fásult idegek felfrissítésére. Ahogy Jézus mondta, hogy aki félti életét, az elveszíti, identitást védve is lehet identitást veszíteni. Mert a majális kényelmében nem kockáztatja senki a gyöngyért való lemerülést a mélységekbe, ami az identitás teljessége, mert az élő identitásokat a mélységekből kell felhozni. Sőt a majálisozók, már nem is tudnak a mélységekről, mert ők már csak a felszín horizontalításban látnak, halott képeket, formákat. Szellemük, már csak a horizontális mozgást ismeri, követi, ami nem kapcsolódik a vertikálishoz. Ezért szellemien lusták, mert szellemüket nem mozgatja a szellem vertikálisan spontán mozgása. Ezek esetében, a nemzetinek mondott képekkel, már csak olyan tárgyszerű a viszony, hogy elég a pusztán racionális azonosulás velük, a racionalitás finom mechanikája szintjén, vagyis csak a mechanika szintjén, a külső kapcsolat szintjén. Ebben nincsen semmi nehézség. Így nem nehéz magyarnak, székelynek lenni, mert, minden szellemi erőfeszítést nélkülöző puszta elfogadásról, kényelemről van szó. A pusztán elfogadni, egyetérteni kényelméről van szó. Az ilyen nemzeti identitásőrzés, inkább a szórakozás kényelme, nem potyára nevezem az ilyen tűntetéseket, „majálisoknak”. Ez a kényelem elveszíti a mélységekkel való kapcsolatát, vagyis identitását, mert minden identitás alapja a mélységből felhozott teljesség, mert csak ez azonos önmagával.

De az ilyen tűntetésekben, vagy ehhez hasonlókban, mint például Csibi Iancut ábrázoló bábu égetése, Csíkban, van valami, amit Tillic barbár bátorságnak nevezett, mely erőfecsérlő. És nem tudom, hogy minket, magyarokat a Kárpát-medencében, nem jellemez-e, már régtől fogva, valami barbár erőfecsérlés?! Mely szereti feláldozni magát, anélkül, hogy szembesült volna a nem-Léttel való szorongással, hogy a Létet a maga teljességében értékelje. Csak ezt lehet értéknek nevezni, mert az érték, a szellemi, nem csak pusztán racionális valóság, alatta a mélységeknek kell lennie, mélység meg nincsen magosság nélkül, vagyis vertikalitás nélkül. Ebben a székely zászlós, autonómiás históriában, orbános nemzeti apostolkodásban, vagy történelmi hadi vitézségünkben, amelyre annyira büszkék vagyunk, van valami barbár erőfecsérlés.

Na de térjek végül is az írás ihletőjére, Szász Jenő bátyánkra. A gyöngyhalászat képe tőle származik. A magyar szórvány kisebbséget telepíteni szándékozó buzgalmából. Csak az a helyzet, hogy nála hamis gyöngyökről van szó, mert belőle a nemzeti én féltés szellemi kényelme, lustasága beszél. Ő nem gyöngyhalász végül is, hanem sakkozik, vagyis szeretne, a magyar szórvány kisebbséggel. Horizontális mozgatással szeretné őket tologatni a Kárpát-medence nevű, általa elképzelt, sakktáblán. Ezzel épp azt bizonyítja, hogy nem tudja, hol van az igazi igazgyöngy, nem tud a mélységek igazi igaz gyöngyéről. Ezért az övé hamis.

Az igazgyöngy, ami az identitás-teljesség szimbóluma, ott van, ahol a (nemzeti) nem-Lét fenyeget, a szórványban. Ehhez hasonlót állít ő is. De csak hasonlót! Mert ő el akar menekíteni a nem-lét fenyegetése elől, vagyis ahogy Jézus mondta életet akar menteni. Holott az igazgyöngy a nem-Léttől való szorongattatás mélységeiben van. Ő erről a mélységről nem tud, ahol az élő nemzeti identitás igazgyöngy formájában rejtőzik, és amit fel kell hozni, mert ez az identitás több mint a puszta kulturális identitás, ami állandóan kéznél lévén, csak elsajátítás, puszta azonosulás kérdése, mi nem nehéz, elég egy közepes memória is hozza. Az igazi identitás, mint teljesség, valami rejtett a mélységekben, mit fel kell hozni, a bátraknak, a barbárul bátor erőfecsérlők, erről mit sem tudnak. De felhozva is valami rejtett, láthatatlan marad belőle, a mag, a gyökér. Ez a láthatatlan, rejtett mag, gyökér őrzi, táplálja, azt, ami a tudatba került.

A szerepünk nekünk az, hogy a láthatatlannal, rejtettel való viszonyt ápoljuk, ezt jelenti az identitásápolást. És nem azt, amit a nacionalizmus hangoztat, előtérbe helyezve az emberi erőfeszítést, mert épp a közösség az őrzött, valami rejtett, láthatatlan által, és nem ő őriz, ő csak ápolója ennek a rejtettel való kapcsolatnak, ami őrzi őt. Azt hiszem, hogy helyesebb, ha azt mondjuk, hogy nem mi őrizzük az identitásunkat, hanem ő őriz bennünket, mert az igazi identitás egy autonóm szellemi valóság, csak ez képes megtartani. Ami több mint mi, csak az tarthat meg, és nem a mi saját emberi kurázsink erőfeszítése, kulturális ismereteink. Az identitás egy ontológiai alap, min közösségileg, egyénileg rajta állunk. Nem lehetünk megtartói annak, ami minket tart, amire létünkben ráutalva vagyunk. Nekünk a szerepünk, és ez az identitásőrzés, a viszony, az élő viszony ápolása, ezzel az Alappal, mert az élő identitás, mint Alap gyökerei a transzcendenciába nyúlnak, onnan táplálkoznak.

Eugen Drewerman katolikus teológus a XXI. század emberének, a modern és posztmodern ember problémájának azt tartja, hogy az ember hatalma szakadékot ásott az ember és Isten közé. És ha azt nézzük, hogy az identitás szimbólumai csak a transzcendencia élő képeiként nyernek értelmet, akkor a nemzeti identitás problémák, válságok gyökereit itt kell keresni, először is, és nem  a külső ellenségnél, mert mélyen szellemi problémákkal válsággal van dolgunk.

Jenő bátyánk, úgy tologat, mintha a horizontálisban való elmozgatással, mintha az igazgyöngy nem is létezne, a gyökér nem is létezne a vertikális mentén. A gond az, hogy olyanok intézkednek a nemzet ügyében, mint Orbán, Jenő bátyánk, kik az igazgyöngy mélységeitől élnek távol. Holott, ahogy az egyik taoista bölcs írja, az igazi vezető, a saját belső mélységeiben, a gyökerek ápolója.

Nagy Attila (Puli)

Print Friendly, PDF & Email