A párt rövid története:
A Beszélő című szamizdat köré szerveződő értelmiségiek egy csoportja 1988. május 1-én megalakították a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amely 1988. november 13-án, a budapesti Jurta Színházban párttá alakult át, és lett a Szabad Demokraták Szövetsége. Az SZDSZ az Ellenzéki Kerekasztal tagjaként részt vett a rendszerváltozást előkészítő nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon. Az első szabad választások után az SZDSZ a legnagyobb ellenzéki párt volt. A SZDSZ jelölte az első köztársasági elnököt (egy MDF-fel kötött paktum értelmében), Göncz Árpádot, aki korábban az SZDSZ Ügyvivői Testületének tagja volt. Budapesten mindig (1990, 1994, 1998, 2002, 2006) a párt főpolgármester-jelöltje, Demszky Gábor nyerte meg az önkormányzati választásokat. 1994-től 1998-ig először volt kormányon az SZDSZ az MSZP koalíciós partnereként. 1998-tól 2002-ig ismét ellenzéki volt, majd 2002-től újra kormánypárt az SZDSZ.
Kik azok a Szabad (elvű) Demokraták?
Moderálni se kell remélem.
Gyurcsány fóbiájával kampányol az MSZP
Húsz éve hülyítik az országot az állellenzéki és álnemzeti, az álbaloldali és baloldaliak alakította jobboldali pártok. Ennek a hülyítésnek kellene véget vetni.
Ünnep után, ünnepre várva
Az ünnep elmúltával már csak az a kérdés, hogy meddig kell még várni ahhoz, hogy tényleg ünnepelhessen az ország…
Elküldött levél a zsidó holokauszt törvénytervezetről
Egy eseménnyel való történelem-tudományi foglalkozás nem válhat büntetőjogi kategóriává.
MSZP versben szedett "jókívánsága" az ország népének
”Nekünk semmi nem elég, ki nem haver - csőcselék.”
A választás tétje: megmard-e Magyarország és a magyar nemzet
” Értsétek meg már jóhiszeműen opportunista barátaink, hogy kis nemzeteknek még lélegzetet vennie is radikálisan kell,” - Ady Endre
Miért a Jobbik?
Az országnak a váltáshoz új erő kell, mert a régi erők 20 éve folyamatosan csődöt mondanak.
Magyarország végre Szabad!
A hatalomra készülő Fidesz részt vett az elmúlt 8 év katasztrófális MSZP SZDSZ - es Magyar gazdaságot teljességgel felszámoló tevékenységben.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós







