Vessünk gátat az ellenőrizetlen GMO-nak!
Az Európai Bizottság az eddigi zéró tolerancia elvvel szakítva a génmódosított (GMO) takarmányok importjának engedélyezése mellett döntött.
Szerdán a Környezetvédelmi Bizottság meghallgatta Michel Barnier francia agrárminisztert, az EU soros elnökségének mezőgazdasági felelősét. A meghallgatás során Hegyi Gyula tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy olyan GMO-kat akarnak Európába importálni, amelyek termesztése nincs az EU-ban engedélyezve, s amelyek állítólagos biztonságát EU-n kívüli országok hatóságai vizsgálták. Az EU-nak saját szigorú engedélyezési kritériumai vannak, amelyeket most megkerülnének.
A magyar szocialista képviselő egyúttal kezdeményezte az Európai Parlament elnökségénél, hogy próbálja megvétózni azt a friss Európai Bizottsági határozatot, amely szerint génkezelt repcét lehetne Európába importálni. Hegyi Gyula elmondta, hogy a repcemag szállítása elkerülhetetlenül szórással jár, és az elszóródott mag könnyen, bárhol kicsírázik. A repce Európából származik, ezért nagyon sok rokon növénye található itt, melyek könnyen átfertőződhetnek a módosított génjeivel. A génkezelt repce nem csak a magyar őshonos növényeket, hanem a jó minőségű magyar mézet is veszélyeztetné, hiszen az átporzás a méhek révén történik. Ez tönkre tenné a magyar méztermelést is, hiszen senki sem akar GMO-kat tartalmazó mézet vásárolni. Barnier miniszter Hegyi Gyula kérdésre válaszolva elmondta, úgy érzi, hogy az utóbbi időben a génmódosított szervezetekkel kapcsolatosan a lakosok elvesztették a hitüket a tudományban. Szerinte a GMO-k hatásait alaposan meg kell vizsgálni, s ennek eredményéről teljes körű tájékoztatást ígért.
Több képviselő is aggályát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy a fogyasztók nem értesülnek arról, ha az általuk fogyasztott állatot GMO-s takarmánnyal etették. Válaszul a francia miniszter bejelentette, hogy az Európai Bizottsággal létrehoznak egy szakértői csoportot, mely elvi döntéseket fog hozni a GMO-t tartalmazó termékek címkézéséről.
Brüsszel, 2008. julius 16.
Földeák Iván
Hegyi Gyula EP-képviselő sajtótitkára
Kapcsolódik:
A patkányokat megöli, de nekünk jó lesz?
Vese- és májmérgezést szenvedtek azok a kísérleti patkányok, amelyeket a Monsanto génkezelt kukoricájával etettek. Mint ismert tavaly novemberben a Fidesz és a KDNP tagságának többségének a tartózkodása mellett, az Országgyűlés elfogadta a GMO törvények eddigi tilalmát feloldó törvényt. Mérgező hatással volt a MON863 kódjelű kukoricabogarat elpusztító génmódosított kukorica az állatok belső szerveire, pedig az Európai Unió állati majd emberi fogyasztásra is engedélyezte a terméket a tavalyi évben – számolt be a Világgazdaság.