Választásra várva
Orbán Viktor vagy Vona Gábor tudná jobban érvényesíteni a magyarság érdekeit.
Már csak három hónapot kell aludni és itt vannak a választások. Orbán Viktor szerint addig kell valahogy hibernálniuk magukat azoknak, akiket keményebben érintettek a jelenlegi baloldali kormány népjóléti intézkedései. Hogy utána mi lesz, azt egyenlőre rózsaszín fátyol mögött rejtegeti a várományos miniszterelnök. Az átszüremkedő sötét kontúrokról mindenesetre nehéz eldönteni, hogy azok a jövő fenyegető árnyai, vagy csupán a gyenge megvilágítás miatt vannak ott.
Hamarosan újabb választásra kerül sor, ami jellegét tekintve nem különbözik a korábbiaktól, azaz a szavazók inkább arról voksolnak majd, hogy mi az ami nem kell. Ez alapján toronymagas ellenzéki győzelem várható, mert az utóbbi években megtanulta az ország, hogy az MSZP nagyon nem kell. Bár a kimenetel egyértelműnek tűnik, azért nem árt átgondolni, hogy milyen alternatívákat is jelentenek valójában majd a szavazó cédulák, ugyanis ellenzéki pártból kettő is van, és egyik sem tökéletes.
Nehéz a döntés, mert a nyugati fejlett demokráciákhoz hasonlóan nálunk sem az ésszerű érvek nyomják sokszor a legtöbbet a latban, hanem hogy ki hány percet kap a vezető hírcsatornáknál, kiről hány plakát kerül ki az utcákra stb. azaz hogy kit hogyan tudnak rásózni a hiszékeny lakosságra. Ígéretekből, hablatyolásból ilyenkor bőven van, a csak az amúgy is hiánycikknek számító elfogulatlanul szakszerű elemzésekből van kevés.
Persze van egy szint, ahol már a hülyítési stratégiák is csődöt mondanak. Ilyenkor derül ki, hogy van olyan anyag, amiből a médiák sem tudnak homokvárat építeni, ahogy történt ez az EP választásokkor, ugyanis létezik egy ingerküszöb amin túl az etetés már nem megy. A magyar lakosság jelentős része a jelek szerint elérte ezt a küszöböt. A kérdés csak az, hogy ez a többség mennyire képes átlátni 60 év hazugságait, azaz mennyire képes megérteni saját helyzetét és az azt kiváltó okokat.
Ha a magyar történelem rendbe lenne téve, akkor ez nem lenne probléma, csak hát a politika hazugságaival szembesülő válogatott történészeink erre ezideig képtelenek voltak. A magyarságot így nem csak az anyagi javaitól szabadították meg, hanem a múltjától is. Ha a múltat nem is lehet kibogozni a hátralevő pár hónap alatt, az abból következő főbb tendenciák azért erős kontúrokat mutatnak. Érdemes rájuk odafigyelni, nehogy a hazudozások korszakát az ígérgetések helyben menetelő korszaka kövesse.
A rendszerváltás után módszeresen lezüllesztették az erkölcsöket, az igazságszolgáltatás szétzilálásával blokkolták a törvényeket, a nemzeti érzés elsorvasztásával elnyomták a lakossági szolidarítást, összefogást. Ez a három csapás tette lehetővé az ország kifosztását, gyarmati sorba süllyesztését. Az események egyértelműen arra utalnak, hogy ebben a folyamatban a főszerepet az IMF és egyéb érdekcsoportok befolyása alatt álló MSZP játszotta, titkosszolgálati és bűnszövetkezeti módszerektől sem riadva vissza.
Annak a kormánynak, amely az ország felemelését komolyan gondolja, ezen tendenciákat kell felszámolnia. Nevezetesen a liberalizmus teremtette anarchiából helyre kell állítani a demokratikus erkölcsiségen alapuló rendet, a jogállamiság helyreállításával pedig meg kell erősíteni az államot az állampolgárokkal együtt, törekedve a mai kornak megfelelő normális életkörülmények általános biztosítására. Az ország csak az állampolgárai révén erősödhet meg. A leendő kormánynak tehát konfrontálódnia kell a gyarmati állapotok létrehozóival.
Vajon Orbán Viktor vagy Vona Gábor tudná jobban érvényesíteni a magyarság érdekeit fenti erőkkel szemben?
Orbán Viktor lényegében KISZ titkár kora óta része ennek az elitnek, benne volt a félresikerült rendszerváltásban és azóta is egyik meghatározó alakja a magyar politikai életnek, bár az utóbbi 8 évben inkább csak súlytalanul lebegett a magyar történelem leggyalázatosabb politikai képződményével szemben. Orbán külföldi kapcsolatai is óvatosságra intenek, gondoljunk csak az izraeli apartheid kormányra, a Bush családra, vagy a bilderberges felforgató Soros Györgyre.
Vona Gábor relatíve új színfolt a politikai palettán, nála a félreértelmezett radikalizmus kordában tartásánál akadtak gondok. A Magyar Gárda problémáját végül a bíróságnak kellett megoldani helyette. Az viszont tény, hogy a Jobbik törekedett legjobban az MSZP-s ámokfutás megakasztására, és ők állnak legközelebb ahhoz a radikalizmushoz, ami az országot kizöttyentheti agonizáló állapotából.
Orbán Viktor gyengesége, üres hitegetései egyre több embert ábrándítanak ki, úgy hogy van mit keresni a Fidesz mellett. A radikalizmus a Jobbik mellett szól, ami miatt a begörcsölt MSZP részéről hevesebb támadásnak is van kitéve, mint a langyos vízben dagonyázó Fidesz, ahol a korábban besározódott Orbán slepp háttérbe szorítása jelenthetne frissülést. (Navracsics messziről nézve komolyabbnak tűnik a szószátyár Orbánnál. Persze a választások már túl közel vannak a váltáshoz, amit amúgy sem biztos hogy az Orbán fanok képesek lennének megemészteni.)
A két párt mellett mindenképpen kellene egy új tiszta politikai erő, az SZDSZ-MSZP-MDF trió várható eltűnésével.
Across
Hamarosan újabb választásra kerül sor, ami jellegét tekintve nem különbözik a korábbiaktól, azaz a szavazók inkább arról voksolnak majd, hogy mi az ami nem kell. Ez alapján toronymagas ellenzéki győzelem várható, mert az utóbbi években megtanulta az ország, hogy az MSZP nagyon nem kell. Bár a kimenetel egyértelműnek tűnik, azért nem árt átgondolni, hogy milyen alternatívákat is jelentenek valójában majd a szavazó cédulák, ugyanis ellenzéki pártból kettő is van, és egyik sem tökéletes.
Nehéz a döntés, mert a nyugati fejlett demokráciákhoz hasonlóan nálunk sem az ésszerű érvek nyomják sokszor a legtöbbet a latban, hanem hogy ki hány percet kap a vezető hírcsatornáknál, kiről hány plakát kerül ki az utcákra stb. azaz hogy kit hogyan tudnak rásózni a hiszékeny lakosságra. Ígéretekből, hablatyolásból ilyenkor bőven van, a csak az amúgy is hiánycikknek számító elfogulatlanul szakszerű elemzésekből van kevés.
Persze van egy szint, ahol már a hülyítési stratégiák is csődöt mondanak. Ilyenkor derül ki, hogy van olyan anyag, amiből a médiák sem tudnak homokvárat építeni, ahogy történt ez az EP választásokkor, ugyanis létezik egy ingerküszöb amin túl az etetés már nem megy. A magyar lakosság jelentős része a jelek szerint elérte ezt a küszöböt. A kérdés csak az, hogy ez a többség mennyire képes átlátni 60 év hazugságait, azaz mennyire képes megérteni saját helyzetét és az azt kiváltó okokat.
Ha a magyar történelem rendbe lenne téve, akkor ez nem lenne probléma, csak hát a politika hazugságaival szembesülő válogatott történészeink erre ezideig képtelenek voltak. A magyarságot így nem csak az anyagi javaitól szabadították meg, hanem a múltjától is. Ha a múltat nem is lehet kibogozni a hátralevő pár hónap alatt, az abból következő főbb tendenciák azért erős kontúrokat mutatnak. Érdemes rájuk odafigyelni, nehogy a hazudozások korszakát az ígérgetések helyben menetelő korszaka kövesse.
A rendszerváltás után módszeresen lezüllesztették az erkölcsöket, az igazságszolgáltatás szétzilálásával blokkolták a törvényeket, a nemzeti érzés elsorvasztásával elnyomták a lakossági szolidarítást, összefogást. Ez a három csapás tette lehetővé az ország kifosztását, gyarmati sorba süllyesztését. Az események egyértelműen arra utalnak, hogy ebben a folyamatban a főszerepet az IMF és egyéb érdekcsoportok befolyása alatt álló MSZP játszotta, titkosszolgálati és bűnszövetkezeti módszerektől sem riadva vissza.
Annak a kormánynak, amely az ország felemelését komolyan gondolja, ezen tendenciákat kell felszámolnia. Nevezetesen a liberalizmus teremtette anarchiából helyre kell állítani a demokratikus erkölcsiségen alapuló rendet, a jogállamiság helyreállításával pedig meg kell erősíteni az államot az állampolgárokkal együtt, törekedve a mai kornak megfelelő normális életkörülmények általános biztosítására. Az ország csak az állampolgárai révén erősödhet meg. A leendő kormánynak tehát konfrontálódnia kell a gyarmati állapotok létrehozóival.
Vajon Orbán Viktor vagy Vona Gábor tudná jobban érvényesíteni a magyarság érdekeit fenti erőkkel szemben?
Orbán Viktor lényegében KISZ titkár kora óta része ennek az elitnek, benne volt a félresikerült rendszerváltásban és azóta is egyik meghatározó alakja a magyar politikai életnek, bár az utóbbi 8 évben inkább csak súlytalanul lebegett a magyar történelem leggyalázatosabb politikai képződményével szemben. Orbán külföldi kapcsolatai is óvatosságra intenek, gondoljunk csak az izraeli apartheid kormányra, a Bush családra, vagy a bilderberges felforgató Soros Györgyre.
Vona Gábor relatíve új színfolt a politikai palettán, nála a félreértelmezett radikalizmus kordában tartásánál akadtak gondok. A Magyar Gárda problémáját végül a bíróságnak kellett megoldani helyette. Az viszont tény, hogy a Jobbik törekedett legjobban az MSZP-s ámokfutás megakasztására, és ők állnak legközelebb ahhoz a radikalizmushoz, ami az országot kizöttyentheti agonizáló állapotából.
Orbán Viktor gyengesége, üres hitegetései egyre több embert ábrándítanak ki, úgy hogy van mit keresni a Fidesz mellett. A radikalizmus a Jobbik mellett szól, ami miatt a begörcsölt MSZP részéről hevesebb támadásnak is van kitéve, mint a langyos vízben dagonyázó Fidesz, ahol a korábban besározódott Orbán slepp háttérbe szorítása jelenthetne frissülést. (Navracsics messziről nézve komolyabbnak tűnik a szószátyár Orbánnál. Persze a választások már túl közel vannak a váltáshoz, amit amúgy sem biztos hogy az Orbán fanok képesek lennének megemészteni.)
A két párt mellett mindenképpen kellene egy új tiszta politikai erő, az SZDSZ-MSZP-MDF trió várható eltűnésével.
Across