Politaktika.hu

Szociális segély munka fejében

A Zempléni Településszövetség elnöksége is támogatja a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás kezdeményezését, amely a társadalom jobbá tétele érdekében fogalmazódott.

Az Észak-Magyarország című lap beszámolt róla, hogy a több mint nyolcvan települést tömörítő szövetség júniusban rendkívüli közgyűlést tart, és várhatóan határozatot is hoz a szerencsi kistérség kezdeményezésének támogatásáról, ugyanakkor szakemberekkel, politikusokkal konzultálnának: miként lehetne a szerencsiek által felvetett problémákat hatékonyan orvosolni.

Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere szerint egyébként kezdeményezésük nyitott fülekre talált, a kistérség képviselői június 13-án Miskolcon találkoznak Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterrel. A lap emlékeztet arra, hogy a Szerencs térségi társulás tizennyolc településének polgármestere az Országgyűlés elnökének átadott petíciójában egyebek mellett a jelenlegi családtámogatási rendszer visszásságaival, az önkormányzatok helyzetével és a közbiztonsággal foglalkozik.


Kapcsolódik:

Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében
Szerencsi Kistérségi Társulás "Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében" c. előterjesztése Dr. Szili Katalin, országgyűlés elnöke részére. A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 2008. május 23-i ülésén tárgyalta az "Önkormányzati kezdeményezés társadalmunk jobbá tétele érdekében" című előterjesztést, amelyet a társulás valamennyi polgármesterének támogatásával fogadott el.