Politaktika.hu

Sólyom László március 9-ére tűzte ki a népszavazást

Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást.

"Sólyom László köztársasági elnök a mai napon döntött a kórházi napidíj, a vizitdíj és a képzési hozzájárulás ügyében kezdeményezett országos ügydöntő népszavazás kiírásának időpontjáról, a határozatokban az államfő a népszavazást 2008. március 9-ére, vasárnapra tűzte ki" - olvasható Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke közleményében.

A Fidesz és a KDNP által benyújtott népszavazási kezdeményezések nyomán az Országgyűlés december 17-ei határozataiban rendelte el a népszavazást

Az Alkotmánybíróság keddi ülésén elutasította a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében népszavazást elrendelő országgyűlési határozatok elleni kifogásokat.

- Az MSZP-nek a népszavazással az a célja, hogy megakadályozza a Fidesz az egészségügyi és az oktatási reform egy-egy elemének szétzilálására irányuló szándékát, akaratát – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc. A szocialisták népszavazási kampányának politikai koordinátora hangsúlyozta: tiszteletben tartják Sólyom László bejelentését.

Az MSZP honlapjáról kiderül, hogy Göndör István a párt frakcióvezető-helyettese ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a szocialista képviselők aktívan részt fognak venni a népszavazási kampányban, amelynek során a reformokról fognak beszélni a szocialisták. Nem kormányváltásról szól a népszavazás – érvelt Göndör István.

A legnagyobb ellenzéki párt szerint a népszavazás nem a múltról, hanem a jövőről szól. - A Fidesz és a KDNP által kezdeményezett népszavazás három konkrét kérdés eldöntését szolgálja, a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését, de politikai, társadalmi következményeiben jóval túlmutat ezeken a kérdésen - mondta Pokorni Zoltán. - Orbán Viktor 15 hónappal ezelőtt, 2006. október 23-án jelentette be a Fidesz-KDNP közös népszavazási kezdeményezését. 15 hónapnak kellett eltelnie, hogy eljussunk ide – emlékeztetett a politikus.


Előzmények:

Várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum
Mind a három, a Fidesz által indított népszavazási kezdeményezésre vonatkozó országos választási bizottsági döntést megtámadták az Országos Választási Irodánál. Klasszikus gyurcsányista trükként jellemezte a történteket Deutsch-Für Tamás.

A Fidesz szerint lelepleződött az OVB
Deutsch-Für Tamás véleménye alapján szándékos „hatalmi tilitoli” késlelteti a népszavazást. „Kiderült az is hogy az OVB és a kormány egyik szerve összejátszik, hogy minél tovább lehessen elhúzni a hitelesítés folyamatát.”

Lesz népszavazás
Egyetért azzal, hogy ne kelljen? Nem egyszerűbb egyetérteni azzal amit kellene? 2008 tavaszára lehetne esedékes a népszavazás. Pokorni Zoltán szerint a népszavazás esélyt ad arra, hogy értékes és tárgyszerű vita kezdődhessen arról, milyen irányba induljon el az ország.

Továbbra is a népszavazásra koncentrál az ellenzék
Az OVB majd eldönti miről dönthetnek az emberek. A Fidesz és a KDNP felszólítja az Országos Választási Bizottságot, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság döntését, biztosítsa a szabad választásokat és ne packázzon az emberekkel.