Politaktika.hu

A görögök adják el a szigeteiket

Schaeffler:Adjátok el a szigeteiteket, ti lepukkant görögök! És adjátok el az Akropoliszt is!

A görögöknek fontolóra kellene venniük néhány szigetük eladását, javasolta két német politikus.
Jozef Schlarmann a Keresztény Demokrata Unióból, és Frank Schaeffler a Szabad Demokrata Pártból a Bild német újság csütörtöki számában állt elő azzal az ötlettel, hogy ”akik fizetésképtelenné váltak adjanak el valamit, hogy ki tudják fizetni a hitelezőket… Görögországnak vannak épületei, társaságai és lakatlan szigetei amiket az adósság megváltására lehetne használni.”

Dimitri Droutsas görög külügyminiszter helyettes elutasította az ötletet.
”Márt azt is halottam, hogy adjuk el az Akropoliszt. Az efféle javaslatok jelenleg nem időszerűek,” –mondta.

Görögország deficitje 2009-ben a GDP 12,7%-a volt, jelentősen meghaladva az Európa szerte elvárt 3%-ot.
A kormány elindította megszorító intézkedéseket tartalmazó programját, beleértve az adóemelést, nyugdíjkorhatár emelést és bérek befagyasztását, mely intézkedések a remények szerint oldanák a bénító adósságteher szorítását.

Közvélemény kutatások alapján a német adófizetők ellenzik a görög adóság kivásárlását.
”A kancellár nem ígérhet semmilyen segítséget a görögöknek,” nyilatkozta Schaeffler az újságnak. ”Adjátok el a szigeteiteket, ti lepukkant görögök! És adjátok el az Akropoliszt is!”

Angela Merkel német kancellár asszony pénteken Berlinben fog találkozni George Papandreou görög miniszterelnökkel.