Politikai csatatér és a közérdek valódi képviselete? avagy miért küzdünk a szombati termelői piacunkért
A képviselő úr cikkének sértő megjegyzései (bőszoknyás nénikék stb.) mellett, nem tudunk szó nélkül elmenni. Ön jól megválaszol ugyan politikai ellenfeleinek, de kérjük, hogy a politikai csatatér-teremtés helyett a köz ügyét képviseljék.
Az Ön által MDF-piacnak nevezett és egy „végtelenített zsibvásárként” aposztrofált szombati félnapos Bosnyák téri termelői piac – a romló gazdasági állapotokat figyelembe véve – nekünk féláron történő vásárlási lehetőséget, az agglomerációból beszállító termelőknek pedig túlélést biztosít. Ennek végleges felszámolása megélhetési gondot okoz mindkét piaci szereplőnek, kistermelőnek és a kispénzű vásárlónak egyaránt.
A termelők és a fogyasztók közötti kapcsolatok lerövidítését és ezzel az élelmiszerbiztonság növelését is szolgáló közvetlen kereskedelem – a tudatos vásárló honlapján tájékozódhat – világszerte beindult mozgalom.
Véleményünk szerint, az önkormányzatnak – mint a piac üzemeltetőjének – csupán az lenne feladata, hogy ne szemetes, káoszos „zsibvásár”-ként működjön a piac. Más fejlett európai országok nagyvárosaiban (Bécs, Párizs stb.) ezt kiválóan megoldják. Bécs belvárosában pl. szép rusztikus mobil standokat kapnak a termelők, ahol idényszerű termékeiket árulhatják. Zuglói önkormányzatunk piac-szervezése sajnos nincs a helyzet magaslatán. Bárkinek kiadják a helyet, nemcsak az „őstermelőknek”, kisiparosoknak. Egyesek még azt is megengedhetik maguknak, hogy elzárják mások elől az utat, és inzultáljanak. Nem a piacfelügyelet alkalmazottainak lenne feladata az, hogy ne „zsibvásár”, hanem egy kulturált termelői vásár legyen a Bosnyák téren? Önök a szombat délelőtti termelői piacot arra hivatkozva akarják felszámolni, hogy fenntartása túlzottan nagy költségeket ró a kerületre – állítólag 140 millió Ft/év. (Megjegyezzük ez az elköltött összeg nem látszik a piac területén.)
Halljuk, hogy Zugló költségvetése nagy bajban van. Információink szerint, a MUNDO projektből, mintegy 3, 9 milliárd forint folyt be Zugló kasszájába. Ez nem kevés pénz. Az utóbbi években értékes területeket értékesítettek, mégsem látjuk Zugló harmonikus fejlődését. Néhány látványos dolog persze történt az utóbbi időben. Játszóterek, iskolák szépültek meg, ami pozitív változás a kerületünkre, és az itt élő gyermekekre nézve, ezt nem vitatjuk. Köszönjük! De visszatérve a piac ügyére, az Önök számításai szerint a piac fenntartása 140 millió forintjába kerülne az adófizetőknek. Kérdésünk MELYIK piacé? Gondoljuk, együtt az állandó és a szombati termelői piac, ami a jelenlegi állapotában, az Önök információja alapján 23 millió forint. Mi kerül ennyibe? Önök hivatkoznak különböző európai normákra, kormányrendeletre. Megragadom az alkalmat arra, hogy megkérdezzem: A kisebb költségvetésből gazdálkodó kerületek, települések, hogy tudják kigazdálkodni ezt az óriási összeget? A XII. kerület, már a harmadik bio - piacát tudja megnyitni a vásárlóerőknek. Hallom, ahogy Ön most azt mondja, nekik könnyű, ott több van a pénztárcákban, elit kerület. Erre én azt mondom, hogy itt viszont kevesebb van, ezért is van szükség arra, hogy a kispénzű embereknek lehetősége legyen hétvégén közvetlenül a termelőktől versenyképes áron vásárolni. Az utóbbi testületi ülésen Önök megszavazták, hogy a köztéri villanyoszlopokon milliókért „virágerdő” legyen.
Ha Zugló ennyire híján van a pénznek, biztos, hogy pont rozsdás oszlopokon tündöklő muskátlikra lesz szüksége a jövőben? Ez a kiadás szerintünk csak a nagy forgalmú köztereken lenne indokolt – de nem rozsdás villanyoszlopokon ...
Tehát arra kérjük Önöket, ne „ostorozzák” tovább a zuglói lakosságot azzal, hogy megszüntetnek egy évek óta jól működő és sokak számára értékes piacot. Inkább a civil társadalommal együttműködve gondolkozzanak el egy mindenki számára elfogadható megoldáson.
Civilek Zuglóért Platform