Köszönöm, hogy kaptam esélyt

Nyomtatott, látható betűkben nehezebb kifejezni érzéseimet, mint élőszóban. Személyesen mondtam köszönetet, de tény az írott szimbólumok is közel állnak hozzám. Sajnos írásban nem lehet gyorsan érezni.

Mindenkinek sorsa van és rájöttem az élet nem harc, mert abban veszít valaki. Köszönöm, hogy kaptam esélyt. Az apró esély is esély. Köszönöm az esélyt az új életre. Belém költözött egy remény, mellyel megyek előre, szorongás nélkül. Mindezt köszönöm a Szent János Kórház Idegsebészetének és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozóinak. Külön köszönetet mondok az orvosoknak és a gyógytornászoknak, lelkiismeretes, mindent felül múló energiájuknak, kiemelkedően Dr. Kiss Tibornak, akinek új életemet köszönhetem, Dr. Dénes Zoltánnak, Dr. Lantos Ágnesnek, Dr. Verseghi Annának, Ender Ágnesnek, Petrovics Katalinnak és Gacsal Csabának.

A napok elsuhantak, az idő rohant, mindent másképpen látok, főleg a múltam és a jövőm. Az önostorozás mellett kaptam időt a javulásra is. Van viszont hiányzó emlék, ami nyomasztó. Hónapok alatt részei lettem egészségemnek. Az igazságot látni megpróbáltató feladat. Az OORI által nyújtott emlékeket soha sem felejtem el. Elkápráztató rehabilitációs kezelései nagyszerű hatással voltak rám lelkileg és fizikailag is. Az OORI-ban töltött időben rengeteget tanultam az életről, főleg korábbi magam felfogásához eltérőeket. Parázsból is lehet tüzet szítani.

Ilcsik Dávid