Hiller lemondását követelik a diákok
Mondj nemet te is a tandíjra! A mai fiatalok nem akarnak olyan országban élni, ahol a felsőoktatás a gazdagok kiváltsága, élhető, minőségi felsőoktatást akarnak.
Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a tandíj ellen szervezett demonstrációt szerda este Budapesten. Mint ismert, az oktatási tárca nem fogadta el a HÖOK tandíjjal kapcsolatos javaslatait. A tüntető diákok fáklyákkal vonultak a Margit hídon át a minisztérium épületéig. A Híradó tájékoztatása szerint körülbelül 4 ezren vettek részt a demonstráción. A budapesti volt a HÖOK tizenharmadik tandíjellenes tüntetése.
- Ha én lennék Hiller István, és végignéznék ezen az elszánt tömegen, akkor azt mondanám, nem lesz tandíj. De ő ezt már mondta. Hazudott! - mondta beszédében Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke, az oktatási tárca épülete előtt. -Már több mint 20 ezren vannak azok, akik anyagi okok miatt nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A mai fiatalok nem akarnak olyan országban élni, ahol a felsőoktatás a gazdagok kiváltsága, élhető, minőségi felsőoktatást akarnak. Ha elveszik a jövő értelmiségétől a tanulás lehetőségét, akkor az országnak sem lesz jövője -érvelt a diákszervezet vezetője. Miskolczi beszédében felidézte, hogy a hallgatók már több mint egy éve elküldték alternatív javaslataikat az oktatási tárcának. A diákok hangsúlyosan követelték Hiller István lemondását.
- Az a miniszter, aki egy év alatt nem tudja megérteni egy javaslat alapelveit, nem foglalkozik a hallgatók véleményével, csak politikai érdekek mentén lavíroz, mondjon le – mondta Miskolczi Norbert.
A HÖOK ara kérte a diákokat, hogy menjenek el a tandíjról szóló népszavazásra és szavazzanak szívük szerint.
Az oktatási miniszter szerint fontos a teljesítmény és a megszerzett tudás versenyképessége. Ezt szolgálja, hogy a költségtérítéses hallgató is tandíjmentessé válik, ha kiválóan tanul, és az államilag támogatott képzésen indulók is költségtérítésre kényszerülnek, ha a leggyengébb tizenöt százalékba kerülnek teljesítményük alapján.
- Kötelező lenne a jövőben, hogy a felsőoktatási hallgatók legjobban teljesítő tizenöt százaléka tandíjmentességet kapjon. Az erről szóló törvényjavaslat már készül - jelentette be Hiller István a közszolgálati televízió műsorában csütörtökön. Hiller István nem zárta ki, hogy a hallgatók most megfogalmazott javaslataiban is van olyan, ami beépíthető a hallgatói juttatások rendszerébe.
A HÖOK sajtóközleménye a 2007. őszi tandíjellenes megmozdulásokról
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája országszerte szervez tandíjellenes megmozdulásokat az ősz folyamán. Tobb vidéki nagyvárosban, és Budapesten is szervezünk olyan rendezvényeket, amelyek felhívják a társadalom figyelmét arra, hogy a tandíj egy hibás politikai döntés.
A HÖOK továbbra is elzárkózik tandíj bármilyen formájától, és követeli, hogy a jelenleg fejlesztési részhozzájárulás néven bevezetett "hallgatói adót" törölje el a kormányzat!
Hamis az a kormányzati kommunikáció, amely szerint emelkednek a hallgatói juttatások. Új források bevonására nem került sor, csak a már az eddig is meglévő keretösszegek átcsoportosítására, amivel csak enyhíteni lehet a tandíj okozta problémákat, megoldani nem. Félő, hogy egy éven belül több ezer hallgató hagyja majd el a felsőoktatási intézmények padsorait anyagi megfontolásból.
A demonstrációsorozat Szegeden kezdődik szeptember első hetében, majd ezt követik a vidéki egyetemi városokban megrendezett hallgatói tiltakozások. Befejezésképpen pedig Budapesten szólítjuk majd meg a hallgatókat.
Miskolczi Norbert
elnök
Budapest, 2007. augusztus 22.
Előzmények:
Ezrek léphetnek ki az egyetemekről a tandíj miatt
Ősztől országszerte tandíjellenes demonstrációkat szervez a HÖOK. A kormánytól tandíj eltörlését kéri a felsőoktatásban tanulók legnagyobb érdekképviseleti szervezete.
Huszonkét iskolát zár be a minisztérium
423 óvoda és iskola új formában kezdi szeptemberben a tanévet. Ténylegesen 22 intézmény zárja be a kapuit, amely több mint két és félezer gyermeket érint. Pedagógus-elbocsátás bértakarékossági szempontok alapján.
Éjjen az oktatássy reforrm
24 ezerrel kevesebb jelentkező a felsőoktatásban. Tavaly 103 ezren adták be a kérelmüket államilag támogatott képzésre és közülük 57 ezret vettek föl, idén az 56 ezer állam által támogatott férőhelyre már csak 87 ezer jelentkező akadt. A HÖOK szerint aggodalomra ad okot, hogy a hallgatók 15-20 százaléka várhatóan egy év múlva kikerülhet az államilag támogatottak köréből.
Csalódtam Magyarországban
Az Udinei Tudományegyetem tanárának nyílt levele. Prof. Roberto Ruspanti egyetemi tanár, költő, műfordító, a magyar irodalom és kultúra olaszországi népszerűsítője nem érti, hogy mi történik Magyarországon.