Orbán Viktor gyengesége az MSZP erőssége
Orbán Viktor az árulással felérő tehetetlenségével hiteltelenné vált. A Fidesz 20 éve bebetonozott ékesszóló diktátora nem megoldás.
Ahogy közelednek a választások, úgy hozzák fel az MSZP-t Orbánék a semmittevésükkel. Minek erőltessék magukat, mikor riválisuk úgyis maga alatt vágja a fát. Mesterházy, Lendvai, Kovács, Gyurcsány és Botka jelzi azt az ötösfogatot, akiknek elméletileg versenyre kéne szállni a Fidesz egylovas vagy inkább szamaras szekerével. Szamaras, mert az Orbán húzta szekér az atyaúristennek sem akar megmozdulni a makacsul álldogáló erőforrás mögött. Egy-egy hangzatosan szélnek eresztett ’ián’ kívül másra nem hajlandó a pártvezér. Ország-átvételkor nála a lényeg a leltáron lesz, nem magán a hiányon. A leltáron amit majd bármikor fel lehet mutatni, hogy kérem ezt az országot így vettük át, reklamálni azoknál tessenek akik ezt a bődületes hiányt kreálták. Minél rosszabb állapotban kapják tehát az országot a fideszes urak, annál tovább lehet majd az elődökre mutogatni.
Milyen erőt képvisel egyáltalán Orbán Viktor?
Orbán Viktor két választáson is alulmaradt az MSZP-vel szemben, sőt még Gyurcsány bukásakor is képtelen volt megakadályozni Bajnai Gordon bohózatba illő törvénytelen hatalomra juttatását. Mit várhat a változást követelő lakosság attól az Orbán Viktortól aki hitegetésen túl másra nem volt képes az utóbbi pár évben, sőt álellenzékiségével maga gátolta meg a változást.
És most már nem csak az MSZP-ről van szó, hanem a mögöttük álló, velük összefonódott külföldi befektetőkről, az IMF-ről és Wall-Street-ről, az orosz kapcsolatokról stb. Komolyan gondolja Orbán Viktor, hogy ezekkel az erőkkel szemben érvényesíteni tudja valamennyire a nemzet érdekeit, amikor néhány szélhámos háttérbe tudta szorítani?
Az MSZP ezt a 20 éve tartó példátlan rablást ’külső’ segítség nélkül képtelen lett volna végrehajtani. Az ország gazdasági szektorának szétverésében, a külföldi befektetők beözönlésében, az ország kifosztásában kétségtelenül nagy szerepe van az IMF-nek.
Az MSZP és az IMF közösen tették tönkre az országot, és a következő kormány jó ha ezzel tisztában van. Az ország súlyos eladósodása az IMF megjelenésétől datálható. Németh Miklósék IMF tanácsadókkal dolgozták ki a múlt rendszer elnyomó apparátusának hatalom átmentését. A határ megnyitás és német egyesítés is inkább IMF ötletnek tűnik, mint Németh Miklósék kósza gondolatának. Az IMF-es Bilderberges Surányi György 60 tonna aranytól fosztotta meg a kincstárat, az IMF-es Kupa Mihály az adóreformjával szorított a nadrágszíjon, az IMF-es Bilderberges Bokros Lajos a lakosság leszegényítésével vált ismertté. A tendencia tehát adott, a folyamatok irányultságával együtt.
A rendszerváltásnak nevezett átvágást az IMF vezényelte, ami lényegében a Bilderberg csoport bankja. A Bilderberg csoport nem képzelet szülte összeesküvés elmélet, hanem kemény valóság. A néhány bankárcsalád és uralkodó család titkos összefogása és szervezkedése mára nyilvánvalóvá vált, és már nem az a kérdés hogy léteznek-e, hanem hogy zavaros elképzeléseiket mennyiben tudják megvalósítani. A komoly befolyással bíró csoport ténykedésének 50 éve alatt több mint öt millió ember lett meggyilkolva az érdekeltségi területeiken. A Rockefeller család a CIA piszkos ügyeiben és a Kennedy gyilkosságban is érintett, Rotschildék az izraeli apartheid létrehozásában jeleskedtek, Soros György az ukrán káosz megalkotásával büszkélkedhet, és még lehetne folytatnia a sort a dél-amerikai és ázsiai akciókkal.
Az USA összadóssága 2008-ban elérte az 53 billió dollárt az esztelen háborúskodás és hitelezés következtében. (53 000 000 000 000- a föld lakosságára vetítve kb. 8 000 dollár/fő csecsemőkkel és aggastyánokkal együtt) Elgondolkodtató, hogy ekkora hiány mellett miből telik a további háborúkra és hitelezésre, egyáltalán hogy működőképes az ország.
Miből kapta Magyarország a Gyurcsányék által eltüntetett hitelek nagy részét, amit most a lakosságon akarnak bevasalni. Honnan röpködnek a milliárdok? Érdemes ebbe is belegondolni, mert része az átvágásnak. Ezek a hitelek onnan vannak, hogy a FED banknál, vagy az IMF-nél beütik a gépbe a hitelezni kívánt összeget, és az máris megjelenik a számlán. Ennyi. Tehát a semmiből. Ez a semmiből teremtett pénz normál esetben akkor válik igazi pénzzé, amikor visszafizetésre kerül, mégpedig kamatostul, pl. a hitel segítségével beindított termelés bevételeiből. Mi történik, ha a hitel magán offshore számlákon landol? A bank által kihelyezett hitelek lényegében fizetési ígérvények, melyek szolgáltatásra vagy árura válthatók annak ellenére, hogy nincs mögöttük semmi. Amennyiben a bank nem kapja vissza a hitel ellenértékét, akkor hiánya keletkezik, és a piacin megjelenő többlet pénz még inflációt is gerjeszthet. A hitelező bankoknak és a gazdaságnak is fontos hogy visszakerüljön a pénz. Bajnai arra tett ígéretet, hogy a lakosságon fogja bevasalni az általuk eltüntetett hatalmas összegeket, ami eleve képtelenség.
A hitel kihelyezők súlyos hibát követtek el, amikor szélhámosokra bízták a hiteleket. Ezeket a szélhámosokat ráadásul ők juttatták hatalomra, és tartják helyükön törvénytelenül jelenleg is, a népharag ellenére. A képlet tehát az, hogy van egy nemzetközi rablás, melyet a rablásban résztvevők Bajnaival kártéríttetnének az országon.
Kormányváltás esetén viszont előfordulhat, hogy az új karakán miniszterelnök rávilágít a hitelezők felelősségére a szélhámosokkal való együttműködés miatt, és ez könnyen átcimkézheti a hiteleket rossz kihelyezésekké. Az USA és Magyarország közös sorsa, nevezetesen hogy mindkettő erős Wall Street (Bilderberg csop) függőség alatt áll, és teljesen eladósodott, rávilágít a vezető magán bankárcsoportok (Rockefeller, Rotschild érdekeltségek) felelőtlen, ország-romboló hitel kihelyezési gyakorlatára. Hogy ez mennyire céltudatos, az vita tárgyát képezi.
A Bilderberg csoport eddigi ténykedését szétzilált nemzetek és erkölcsök, eladósított országok, korrupció, leszegényített tömegek és háborúk jelezték.
A következő magyar kormánynak, amennyiben valóban a megalázott és kifosztott nemzetet akarja felemelni, szembe kell tudnia fordulni az ország hitelezőivel, és szembe kell szállnia az ország kifosztóival. A hitelek visszafizetését az ellopott és külföldre mentett ország-vagyon visszaszerzésétől kell függővé tenni. Az országot kifosztó hazaárulók és külföldi segítőik ma már az értékes földterületeket és ingatlanokat akarják megszerezni, mivel más nemigen maradt. Ezzel a nemzet létét veszélyeztetik.
A folyamatot csak a tolvajok felkutatásával és felelősségre vonásával lehet megfordítani, kiknek száma a Gyurcsány-banda ténykedése és az MSZP kiterjedt hálózata következtében több tízezer fő is lehet. Orbán Viktor várakozó álláspontja azért volt tragikus, mert Gyurcsányék széles bázist építhettek ki maguknak, szétverve az erkölcsiséget, anarchiába taszítva az országot.
Orbán Viktor eddig sem volt ellenfele Gyurcsány apparátusának, ezután még annyira sem lesz az. Orbán külkapcsolatai a Bilderberg csoportra, Izraelre, a Wall Streetre és ezek holdudvarára korlátozódik. Pontosan azokra a külpolitikai tényezőkre, melyekkel szemben határozottabb ellenállásra lenne szükség, melyek valamilyen szinten felelőssé tehetők az ország kifosztásáért. Orbán Viktor is ezen erők embere.
Orbán Viktor az árulással felérő tehetetlenségével hiteltelenné vált, az olyan elvarratlan fidesz ügyletek miatt mint a Schlecht Csaba ügy, vagy Princz ügy, vélhetően zsarolható is.
A Fidesz 20 éve bebetonozott ékesszóló diktátora nem megoldás.
Olyan radikális politikai erőre van szükség, ami a tények feltárásával meg tudja határozni az országnak azt az irányt, ami kivezet a gödörből, és navigálni is tudja a nemzetet a felfelé vezető úton, nem ijedve meg a fenyegető árnyaktól.
Across