Magyarország végre Szabad!
A hatalomra készülő Fidesz részt vett az elmúlt 8 év katasztrófális MSZP SZDSZ - es Magyar gazdaságot teljességgel felszámoló tevékenységben.
A hatalom megbukott...
A mai napon végső bizonyítást nyert, hogy a hatalomra készülő Fidesz részt vett az elmúlt 8 év katasztrófális MSZP SZDSZ - es Magyar gazdaságot teljességgel felszámoló tevékenységben. Közokirattal bizonyítottuk, hogy nem csak, hogy a Fideszhez köthető, hanem első számú Fidesz delegált a nagy és az állami cégek irányítására és felügyeletére az a Gansberger Béla aki Bajnai Gordonnal együtt írta alá a Hajdú Bét székhely áthelyezési indítványát. ( Az érthetőség kedvéért Gansberger Béla, Orbán Viktor delegáltja a nagy cégekben ahonnan vélhetően a kampány pénzeket szerzik tiltott módon )
A TEMPO Párt felszólítja az igazság szolgáltatási és rendvédelmi szervek valamint a polgári titkos szolgálatok vezetőit, hogy haladéktalanul tegyenek eleget a TEMPO Párt által a napokban közzé is tett elfogató parancs iránti kérelmek haladéktalan végrehajtásának.
Az Igazság Szolgáltatási és Rendészeti Minisztérium haladéktalanul tiltsa meg, hogy a feljelentéssel érintett személyek elhagyhassák Magyarországot, vonatkozik ez a hivatalos személyekre és politikusokra is. ( A nemzetközi sajtóban megjelent pakisztáni példa alapján. )
Indítványozzuk, hogy a feljelentéseink alapján az összes szükséges kényszerítő intézkedéséket haladéktalanul foganatosítsák ( őrizetbe vétel, zár alá vétel, bankszámlák zárolása, stb. ) a szökés veszélyre az elrejtőzésre valamint az összebeszélésre illetve a bizonyítékok eltűntetésére továbbá a bűnismétlés elkerülésére is figyelemmel.
A Gansberger Béla által is jegyzett Hajdú Bét-es taggyűlési indítvány az bizonyítja, hogy a Fidesz vezetők nem csak, hogy tudtak róla, hanem delegáltjukkal tevőlegesen is részt vettek több mint 5000 Hajdú Bét-es kisbeszállító tönkretételében. Megállapíthatjuk, hogy nem csak Bajnai Gordon a liba tolvaj, hanem Orbán Viktor is.
Orbán Viktor és a Fidesz - es vezetők felelőssége nem csak a Hajdú Bét vonatkozásában merül ki, mivel Gansberger Bélán keresztül részt vettek az elmúlt 8 év során és azt megelőzően is a Posta Bankos lehúzásban a Wallis ténykedésében és a Kész Kft. - ben is ahova a Hajdú Bét a székhelyét törvénysértő módon áthelyezte (6000 Kecskemét Izsáki út. 6 ) az NBH által lehallgatott Varga bíró pedig elrendelte irányított módon a felszámolást, kijelölve a szintén elfogni kért Kossuth Holdingos Dr. Magyari József érdekkörébe tartozó Hunyadi Rt. - t.
A következő nagy közös ( nagy koalíciós) felszámolás a Transelektro ahol a finanszírozó bankok érintettsége is jól látszik, Magyarország kifosztásában mivel Dr. Magyari Józsefet szerették volna delegálni válság managernek és csak a korbeli feljelentéseimmel tudtam megakadályozni, hogy erre sor kerüljön, de Magyari annyit mégis el tudott érni, hogy a strommanját a Novum Kft. - s Karda Lászlót neveztette ki és leplezés érdekében a Mátra Holding -ot jelölték ki felszámolónak. A Mátra Holding nemzetellenes tevékenysége már ismert a BAUMAG ügyből kifolyólag és korábban már bizonyítottuk, hogy a nagy felszámoló cégek csak nevükben térnek el tevékenységük össze van hangolva tiltott módon. A Vectigalis a Mátra Holding és a Kossuth Holding meg a Csaba Holding az tulajdonképpen ugyan az ugyan úgy, mint ahogy a Csurka nyilatkozott, hogy a Balóné Morvai Krisztina Bajnai Gordon és a Rózsa Flores is ugyan az. ( Erre bizonyíték, hogy a jobbik vezetőit is felkértük, jelen bűnügy bizonyít ékainak a nyilvánosságra hozatalára, de nem tették meg, személyes megbeszéléseket folytattam Morvai Krisztinával és Vona Gáborral eredménytelenül.)
Tisztelt Magyar Állampolgárok - és ezt különösen a panel lakók fogják érteni - az elit megérett a cserére. ( Úgy mint a panel ablakait egyszerűen ki kell cserélni, mert a Népet nem lehet lecserélni, az elitet viszont igen mert megsértették a Törvényt, és a törvény szerint nekik menni kell, kinek csak a hivatalból, kinek pedig őrizetbe. )
Tisztelt Igazság Szolgáltatási Szervek vezetői és Állami vezetők a TEMPO Párt készen áll a kialakult alkotmányos válság azonnali megszűntetésére és az Ország irányítására, mert láthatjuk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz vezetés nem a kormányzásra van kész hanem az elmúlt 20 évhez hasonlóan az Ország teljes kifosztására, ezért személyes és azonnali megbeszélést kezdeményezünk, mint ahogy azt a korábbi írásinkban is megtettük.
A közlemény kiadására a hazai jogállam és a jogrend megőrzésének a TEMPO Párt által érzett felelőssége miatt került sor, ami pedig feljogosította erre az az, hogy a TEMPO Párt érte tetten a hordát (elit) és derítettük fel a bűncselekményeket a minden kétséget kizáró okirati bizonyítékok bemutatása mellett ( a bizonyítékok és az általunk bemutatott Ország irányítási modell - inováció, korrupció megszűntetése, a nemzeti vagyonokra kötött semmis szerződések felbontása, a jóléti állam biztos megteremtésének az alapja - megtalálhatók honlapunkon www.tempopart.hu oldalon )
Tisztelt Magyar Állampolgárok tájékoztatjuk Önöket, hogy a jövőben további megszorító intézkedésre nincs szükség, mivel Önök a Világ egyik leggazdagabb országának egyenlő jogú állampolgárai és kérjük, hogy ezt kezeljék is tényként.
Békés Boldog Áldott Karácsonyt az Egész Világnak!
Kecskemét, 2009-12-23
Borbély József
TEMPO Párt elnöke