Emlékezzünk a kommunizmus áldozataira!

“Nevetséges az úgynevezett ‘áldozatok’ sopánkodása, hiszen a kommunista rendszerben mindazok, akik megszólaltak, vagy bármit is tettek, azok tökéletesen tisztában voltak azzal, mit tesznek, és tudták, hogy amiket tesznek, következményei lesznek. Aki fellép a rendszer ellen, az nem áldozat. Tudták a következményeket. A kommunizmusnak nincsenek áldozatai.” – nyilatkozta 2006-ban az ex-államfő Göncz Árpád (1922 -). Azt is hozzátette, hogy saját magát sem tekinti áldozatnak, és kéri, hogy vegyék le őt a kommunizmus áldozatainak listájáról. Mert akiket a rendszerellenes tettekért elítéltek, azok közül senki sem áldozat. Ő maga sem áldozat.

Talán nem járt történelemórára, mert még születése előtt már tombolt a világon, így hazánkban is a vörös terror.
Szamuely Tibor (a „halál népbiztosa”) 1919. április 20-án, Húsvét vasárnapján Győrben elhangzott beszédének, sokak által idézett részlete, mely mai szóval programbeszédnek is felfogható: "A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát...!"
Hogy Szamuely mennyire nem a "levegőbe beszélt", mutatja, hogy az akkor kb. 5000 lelket számláló Dunapatajon Szamuely "terroristái", ahogy legényeit akkor hívták, 64 személyt mészároltak le. Írások maradtak fenn arról, hogy az akasztás enyhe bánásmódnak számított. Az áldozatokat halálra szurkálták, megvakították, csonkolták, legtöbbször a hozzátartozók, férjek, feleségek, szülők és gyermekek szeme láttára. Volt eset, amikor a férj akasztásánál a feleséget kényszerítették a sámli kirúgására.
Göncz szerint nem voltak áldozatok….
A „Kommunizmus fekete könyve” 100 millióra becsüli a világon a „kommunizmusnak” nevezett paranoiás diktatúrák halálos áldozatainak számát.
Göncz papa! Nemcsak számtanból buktál meg. Emberségből is!
________________________________________
A kommunizmus szó használata a mai, megszokott szövegkörnyezetben helytelen.
Saját magát cáfolja, hiszen a tanítása szerint, az ellentétek harca eredményezi a fejlődést. Ha nincs ellentét, akkor nincs fejlődés.
Márpedig kommunizmusban mindenki egyenlő, nincs semmilyen ellentét = állóvíz, ami na-gyon gyorsan posvánnyá válik, még akkor is, ha az elmélet szerint alakul minden.
De korrupt gazemberek tömkelege, egymást túllicitálva, a másikat sárba-tipporva csörtetett előre, hajszolva a saját (!) hasznát.
Szó sem volt az elosztásban:
"Mindenki képessége szerint, mindenkinek munkája szerint”-i elv megvalósításáról, ahogy azt a kádári alkotmány 14.§. 4. bekezdése oly hangzatosan hirdette.
A „béketábor” kommunista jelzővel ellátott vezető pártjai diktatúrát állítottak fel, amit titkosrendőrséggel, besúgóhálózattal, karhatalommal tartottak fenn. Még a hadsereget is bevethették volna. Aki ellenállt, azt eltávolították: gulág, Recsk, Hortobágy, kitelepítés, vagy börtön, bitó — koncepciós perekben elítélve, de ítéletlenül is.
Mert ellenséget, azt találtak. Papokat, cserkészvezetőket, akik sohasem politizáltak, a kulákot, aki tudott gazdálkodni, és nem kocsmában itta el a jövedelmét. És, ha valamelyik apparatcsiknak megtetszett akár egy Budapest, II. kerületi szemlőhegyi ház, hát kitelepíttette a tulajdonost a Hortobágyra, jobb esetben csak falura, és maga beköltözött – a bebútorozott házba.
Maguk közt is találtak ellenséget: Kun Bélát, Rajk Lászlót, akit látványos kémperben ítéltek halálra 1949-ben. Mindezek kis hazánkban történtek.
Meg kell emlékeznünk ezen a napon azokról az emberekről, a milliókról, akik a gulágok -50 fokos poklában szenvedtek, megnyomorítva hazatérhettek, vagy Kolimán nyugszanak egy fagyos gödörben, jeltelenül. A gulág nemcsak a magyar áldozatokkal volt feltöltve. Nyájas olvasóm! ha veszed a fáradtságot, és a lábjegyzetben lévő linkre kattintasz, olvashatod, diagramban szemlélheted az ott pusztult foglyok „palettáját”. Mindez a proletár internacionalizmus jegyében történt: Világ proletárjai egyesüljetek!
Göncz Árpád vélekedése rájuk is vonatkozik? Önként és dalolva mentek fogolynak?
Az ámokfutásnak még ma sincs vége! Kína, Észak Korea, Kuba még tartja a frontot.
Észak Koreában az emberek – főként gyerekek - önként halnak éhen, a lakótelepi 20 négyzetméteres „luxuslakásokban”, ahol nincs villany és nincs víz. Ha lenne élelmük, akkor sem lennének képesek megfőzni. A hadseregnek mindent, mert fegyverrel tartják fenn a diktatúrát, a testvér, a dél-koreai rokonok ellen.
Ne gondold kedves olvasóm, hogy világszerte megemlékeznek a XX. századi, legtöbb áldozatot szedett népirtásáról. A fejlett NYUGAT képtelen megérteni a vérgőzös diktatúrák működését. Ők nem tudják:
„Ők, akik örökbe kapták —:
„Ilyen nagy dolog a Szabadság?”
Nem, mert ők beleszülettek. Nekik a SZABADSÁG természetes…
Százmillió ember életéért nem történt egyetlen komoly felelősségrevonás sem, a bűnösök vagy meghaltak, vagy köztünk bujkálnak, és öröklik a rablott vagyont.
Nekünk el kell mondani mindenkinek, gyermekeinknek, unokáinknak: a szabadság a legnagyobb dolog életünkben, amit már mindenki ajándékba kap, de vérben fogant. Sok millió ember vére váltotta meg. Rájuk emlékezzünk február 25-én.
Nézd végig Nyájas Olvasóm! http://www.youtube.com/watch?v=NqufXtYyoW8
http://www.gulag.hu/kowalski/chapter03.htm

Esztergom, 2009. február 20.
Kiss György