Elvárt helyett új adónem
Szerdán Veres János, pénzügyminiszter bejelentette, mégsem kell a vállalkozásoknak januárra és februárra befizetniük az elvárt adót.
- Győztünk, és ennek a győzelemnek az igazi nyertesei a hazai gazdaság szereplői, a kis- és középvállalkozások - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz politikusa. - A győztesek azok a cégek, amelyeknek az elvárt adót az alkotmánybírósági döntés ellenére is be kellett volna fizetni januárra és februárra. Ellenzékből is elő lehet tehát állni olyan indítványokkal, amelyek a kormány képviselőit meg tudják győzni. Örömmel értesültünk arról, hogy a kormány meggondolta magát – nyilatkozta a képviselő.
Az ellenzéki gazdasági szakpolitikus emlékeztetett rá, a Fidesz a március 1-jétől hatályos alkotmánybírósági döntés után rögtön indítványozta, hogy az elvárt adót az év első két hónapjára se kelljen befizetni.
- E döntés nélkül olyan jogi helyzet állt volna elő, ami egy hosszú, elnyújtott, sehova sem vezető és általában a jogbiztonságot, a jogrendszert, de a gazdasági szereplők működését is veszélyeztető helyzetet idézett volna elő – érvelt Varga Mihály.
Varga Mihály a tájékoztatón szólt arról is, hogy a Fidesz a "száz trükkök időszaka" után benyújtott egy módosító javaslatcsomagot a költségvetési manipulációk megakadályozására. Szomorúan tapasztalták, hogy amikor a Fidesz indítványáról kellett dönteni a költségvetési bizottságban, az SZDSZ távol maradt a szavazástól annak ellenére, hogy Kóka János szóban elkötelezett híve a kiszámítható, a korrupciót visszautasító törvénymódosításoknak.
Veres Jánosnak arra a szerdai bejelentésére, mely szerint a kormány 30 milliárd forintot zárol a központi egyensúlyi tartalékból, Varga Mihály úgy fogalmazott - Szokatlannak tartom, hogy a kormány már márciusban ekkora összeget elköltsön a tartalékból. Nem igaz az, hogy 200 milliárdos tartalék van, hiszen idén jelentős lyukak vannak a költségvetésben. Hibának tartom, hogy a kormány már most hozzányúl a tartalékhoz -mondta a politikus. Érthetetlen az is, hogy ha az elvárt adó eltörlése 50 milliárd forint kiesést jelent, akkor a kormány miért csak 30 milliárdot zárol.
A Fidesz megnyert egy csatát, de a háborút nem, mivel az elvárt adó helyett jön majd egy új adónem a cégek és egyéni vállalkozók számára az év második felében. - Az új jogszabály tervezetét a jövő szerdai kormányülésen tárgyalják a miniszterek, majd a szakmai szervezetekkel való egyeztetést követően március 28-án dönthet róla a kormány – mondta az új adónemmel kapcsolatban Veres János. - Így a jogszabálytervezetet még időben el tudja fogadni az Országgyűlés ahhoz, hogy július elsejétől hatályba léphessen -nyilatkozta a pénzügyminiszter.
A kormány így nem mond le arról, hogy az „indokolatlanul veszteséges”, illetve „nem eléggé nyereséges” cégek és egyéni vállalkozók is fizessenek adót.