Politaktika.hu

Előrehozott választást az EP választásokért

Gyurcsány Ferenc megakadályozta a demokratikus kormányváltást. Magyarországon jelenleg diktatúra van, és az is lesz az előre hozott választásokig.

Hamarosan EP választásokat tartanak. A ”rossz” demonstráló állampolgárokból megint jó választó polgárok lesznek. Miniszterelnököt nem engedtek választani a népnek, de most hogy a zsíros állásokért megy a harc, megint felértékelődik a lakosság.
Nagy lehetőség előtt állnak a civil szervezetek és a lakosság is. Most ugyanis azok, akik kordonokkal bástyázták körül magukat, hogy minél jobban távol tartsák a tömeget, hirtelen kopogtató cédulákkal a kezükben, nyájas mosollyal az arcukon jelennek meg az ajtókban.

Mi lenne, ha most a választó polgárok jelentenék ki, hogy nem mennek szavazni. Ha kijelentenék, hogy többet nem hajlandók asszisztálni az ország politikusainak kisstílű bohóckodásához.
Milyen politikusok azok, akik a demokratikus kormányváltást lehetetlenné teszik, de a képviselők választását színházi előadásként kínálják. Mert Bajnai Gordon népakaratot semmibe vevő megválasztása minden további választást színházi előadás szintjére süllyeszt.
Bajnai Gordon kinevezése a hatalom átmentésről, a felelősségre vonások további halasztásáról, a rablás folytatásáról és az ország lakosságának további leszegényítéséről szól.
Magyarországon jelenleg diktatúra van, és az is lesz az előre hozott választásokig.

Gyurcsány Ferenc megakadályozhatta a demokratikus kormányváltást, a köztársasági elnök mindent törvényesnek talált. A demokrácia legfőbb őre törvényesnek találta, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása után saját magát buktatta meg a képviselők eszközével, a maga jelölte barátja által, hogy megakadályozza a népakarat érvényesülését. Olyan ez, mintha egy országát tönkre tevő király forradalmat szervezne maga ellen, és barátját bízná meg a forradalom vezetésével. Nálunk semmi sem lehetetlen. Sólyom László törvényesnek találta, hogy Gyurcsány Ferenc nyíltan agitáljon az előre hozott választások, a demokratikus kormányváltás ellen, egy általa súlyos gazdasági és társadalmi válságba taszított országban.

Gyurcsány Ferenc az ország szétzilálása mellett a baloldali politikai erőkre is súlyos csapást mért. Az ál-baloldal diktatórikus hatalmon tartása a legsötétebb kommunista múltat idézi. A demokratikus baloldalnak szembe kell szállnia a Gyurcsányféle hatalomközpontú irányvonallal.

Választásoknak csak demokráciákban van értelme. Követelni kell az előrehozott választások EP választásokkal együtt történő lebonyolítását, mert az EP választás csak így válhat többé néhány politikus zsíros álláshoz juttatásánál.

Az EP választások bojkottálása lehet az utolsó hatásos eszköz a félreállított lakosság számára a demokrácia visszaszerzésére.

fofai