Elfogadták a Paraméterkönyvet – A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület megakadályozta a járatritkítást!
”Számítottunk rá, hogy a járatritkítások elleni fellépéssel sokak politikai vagy személyes gazdasági érdekét sértjük. Számítottunk az alaptalan vádaskodásokra és hazug támadásokra, Hagyó Miklósban pedig nem is kellett csalódnunk.”
A VEKE története legsikeresebb napjának tartja a szerdait
A VEKE módosítási javaslatainak többségével egyetértve fogadta el a Paraméterkönyvet a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottsága szerdán. Úgy látjuk, hogy az elfogadott Paraméterkönyv a budapesti utazóközönség érdekeit szolgálja, bevezetését ezért szakmai civil szervezetünk támogatja. Egyúttal kijelenthető: az utasok, a civil szervezetek és a kerületi érdekképviseletek példás összefogásával sikerült megakadályozni Hagyó Miklós esztelen járatritkítási programját.
A Paraméterkönyv elfogadásával lezárult egy 8 hónapja tartó vita. Csak bízni tudunk abban, hogy Hagyó Miklós és kisinasa, Regőczi Miklós, a BKV utasai ellen szövetkező város- és cégvezetők végre megtanulták: a tömegközlekedés leépítése nem megoldás sem a BKV problémáira, sem egyesek személyes anyagi problémáira, amit BKV-telephelyek kiürítésével és megszerzésével próbáltak orvosolni. Számítottunk rá, hogy a járatritkítások elleni fellépéssel sokak politikai vagy személyes gazdasági érdekét sértjük. Számítottunk az alaptalan vádaskodásokra és hazug támadásokra, Hagyó Miklósban pedig nem is kellett csalódnunk: stábja által a VEKE lejáratására több sikertelen kísérlet is történt, a különböző kitalált, csak figyelemelterelést szolgáló akciók mindmáig előkerülnek, és elő is fognak. Mi azonban kitartunk, a legkevésbé sem hátrálunk meg, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. A VEKE folytatja tevékenységét a magyar városokban tömegközlekedést használók érdekeinek védelme, a hatékony és versenyképes tömegközlekedés érdekében, sértsen ez bármilyen politikai vagy gazdasági lobbiérdeket.
A VEKE a szerdai napot története legsikeresebb napjának tekinti, ugyanis nem csak a budapesti tömegközlekedés szétverésére irányuló szándékot sikerült megakadályoznunk, hanem konstruktív szakmai javaslataink is beépültek a Paraméterkönyvbe. A rákoskeresztúri járatösszekötések, a XXII. kerületi buszhálózat átalakítása, a metrószerelvények esti Deák Ferenc téri bevárásos csatlakozása 23:30-kor, a nagykörúti villamos egy órával hosszabb üzeme, a budai hegyvidéki vagy a rákospalotai járatátszervezések mind-mind hónapok vagy évek alatt kialakított és nagyrészt korábban már publikált VEKE javaslatokon nyugszanak, melyek megvalósulását ezúton is üdvözöljük.
A szerdai nap, a Paraméterkönyv elfogadása nem kizárólag a VEKE győzelme, hanem legnagyobbrészt az utasok győzelme. Egyesületünk ezúton is köszöni azoknak a szakembereknek a munkáját, akik megőrizték szakmaiságukat és közreműködtek a Paraméterkönyv végső változatának kidolgozásában. Külön köszönjük Somodi László munkáját, akit közlekedési vezérigazgató-helyettesi beosztásából példátlanul, Hagyó Miklós alantas módszereihez méltó módon távolítottak el, és aki sok hónapnyi értelmetlen vita után végre egyeztetéseket kezdett a civilekkel és az utasok érdekét helyezte előre a pénzügyi megtakarításokkal és garázseladást célzó járatritkításokkal szemben.
Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület
Elképesztő káosz a BKV körül
A járatritkítás nem járható út. Itt az ideje egy szakmai alapokon nyugvó Paraméterkönyv előkészítésének. A VEKE ezúton arra kéri Demszky Gábor főpolgármestert, hogy állítsa le a teljesítménycsökkentéssel járó, az utasok helyett kizárólag forintmilliárdokban gondolkozó Paraméterkönyv előkészítését.
Megdőlt az utolsó „érv” is: a járatritkítások indokolhatatlanok
A Levegő Munkacsoport és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közös közleménye. Új források a közösségi közlekedésre Budapesten! Romokban hever tehát az az érvelés, hogy a BKV üzemi teljesítményét kell megcsonkítani a hiányzó pénz előteremtése érdekében.
Apró trükkök százai: több ütemre bontják a járatritkítást
Tovább folyik a fővárosi járatritkítások előkészítése. A budapestiek egyértelmű elutasító véleményének figyelembe vétele helyett a drasztikus járatritkítás trükközéssel történő ütemekre bontásán dolgoztak a BKV vezetői.
A budapestiek elutasítják a járatritkítást
Hagyó Miklóst ezúton is arra kérik haladéktalanul állítsa le a Paraméterkönyv előkészítését és vonja vissza az eddigi javaslatokat. Több száz ember jött el és tiltakozott a Paraméterkönyv ellen az erről szóló BKV-fórumon. „Itt az idő, hogy olyan Paraméterkönyv készüljön, amely az utasok igényeihez igazodik, nem leépülést hoz, hanem előremutató fejlesztéseket tartalmaz.”
Demszky Gábor haladéktalanul tegyen rendet a BKV körül
A Fidesz fővárosi képviselőcsoportja felszólítja Demszky Gábort, hogy haladéktalanul tegyen rendet a BKV körül és terelje szabályos mederbe a fővárosi közösségi közlekedés felügyeletével megbízott helyettesének munkáját. A fővárosi Fidesz nevében, Wintermantel Zsolt közleményben szólítja fel Budapest főpolgármesterét.
BKV Paraméterkönyv 2008: a járatritkítás részletei
Kivétel nélkül mindegyik budapesti kerületet negatívan érint Hagyó Miklós járatmegszüntetési csomagja, egyes kerületeknek teljesen elvész a belső átjárhatósága, továbbá egymással szomszédos kerületek közötti fontos kapcsolatok szűnnek meg.
Rombolás határok nélkül
Megszűnő járatok, visszafejlesztés, 10%-os járatcsökkentés a BKV Paraméterkönyvében. Hagyó Miklós ámokfutása a budapesti tömegközlekedés teljes szétverését jelenti.
Növekvő utasszám mellett ritkuló járatok?
A VEKE felszólítja Hagyó Miklóst, hogy adja fel járatritkítási terveit. A BKV 2007. évi utasszámadatai alapján egyértelműen látszik, hogy a járatritkítások sokszor hangoztatott ideológiai hátterének már a legfőbb alapvetése is hamis: nem igaz, hogy csökken az utasszám és ezért lenne szükséges a járatok számának csökkentése.