Bush volt tanácsadója büszke a kínzásokra
Karl Rove: Büszke vagyok a technikák alkalmazására, melyek megtörték a terroristák akaratát…
George W Bush volt amerikai elnök fő tanácsadója védelmébe vette a Bush adminisztráció alatt elfogadott kínzási technikákat. Karl Rove szerint ezek alkalmazásával terrorista cselekményeket akadályoztak meg.
A ”Bush agyaként” is emlegetett Rove kijelentette, hogy ”büszke a technikák alkalmazására, melyek megtörték a terroristák akaratát.”
Azt is elmondta, hogy a vízbefojtás szimulálását nem tartja kínzásnak. Barack Obama elnök 2009-ben tiltó listára helyezte a ”waterboarding”-ként hírhedté vált vallatási módszert, melyet Bush jogászai 2002-ben írásban szentesítettek.
Michael Hayden, a CIA vezetője 2008-ban három terrorizmussal gyanúsított fogvatartottnál említi a vízbefojtásos vallatást, ami 5 évnél régebben történt. Az egyik közülük Khaled Sheikh Mohhamed, a 9/11-es terrortámadás fő gyanúsítottja.
Rove arról is beszámol, hogy az amerikai katonák kiképzése közt is szerepel a vízbefojtás, ami technikájában durvább, mint amit Guantanamo-ban alkalmaztak.
”Büszke vagyok a technikák alkalmazására, melyek megtörték a terroristák akaratát, és az általuk szerzett információkkal olyan merényleteket akadályozhattunk meg, amit repülőgépekkel hajtottak volna végre Heatrow vagy London ellen, vagy átszállva a Csendes-óceánon Los Angeles és más városok magas épületeibe csapódtak volna… Igen büszke vagyok, hogy biztonságosabbá tettük a világot, mint amilyen volt, ezekkel a technikákkal. Ezek alkalmazhatók és megfelelnek a nemzetközi elvárásainknak, valamint a saját törvényeinknek.”
Rove mostanában fejezte be ”Bátorság és következmények” címen megírt emlékiratait, melyekben a Bush korszakot védi.