Iraki háború számokban
2006 és 2010 között 1,6 millió iraki menekült el lakóhelyéről, ami a lakosság 5,5%-át jelenti. Ebből eddig 400 ezren térhettek vissza otthonaikba.
Az USA 7 év elteltével formálisan befejezte harcászati tevékenységét Irakban, 2011-ben az utolsó amerikai katona is el fogja hagyni az országot.
A teher most már az iraki vezetőkön van, akik a választások után 6 hónap alatt sem tudtak kormányt alakítani, hogy újjáépítsék a rommá lőtt és tekintélyt vesztett országot, ami korábban az arab félsziget egyik meghatározó politikai és gazdasági tényezője, kulturális központja volt.
Egy háborút nehéz számokban kifejezni, és ez különösen igaz Irakra, részben a megfelelő nyilvántartás hiánya, másrészt a mérhetetlen pusztítás és az értelmiségre mért esztelen csapás miatt. A következő összegzés ezért egymástól jelentősen eltérő adatokat is tartalmaz, a hivatkozott forrásoktól függően.
Áldozatok száma: A 2010 augusztus 26-i adat szerint 4 421 amerikai katona vesztette életét, amiből 3492-en bevetés közben haltak meg. A sérültek száma 32 000 fő.
Az Egyesült Királyság 179 főt vesztett, ebből 136-ot bevetés közben.
A koalíciós erők vesztesége 139 fő volt.
Az iraki veszteségeket csak becsülni lehet: az IBC (Iraki Test Szám) adatai alapján 97 461 és 106 348 közé tehető a meghalt irakiak száma. Az alsó és felső érték a halálesetek okának bizonytalanságából következik.
Az ENSZ Iraki Család-egészségügyi szervezete 151 000 főre becsüli az erőszakos halállal haltak számát 2003 és 2006 között.
A The Lancet folyóirat 2006-ban 601 027 főre becsülte a háború áldozatainak számát.
A Irakban tevékenykedő külföldi magántársaságok 467 embert vesztettek.
Költségek: Az USA kongresszusi szolgálata szerint 802 milliárd dollárba fog kerülni a háború a 2011-es befejezéséig, amiből 747,6 milliárdot már felhasználtak.
Joseph Stiglitz nobel díjas közgazdász és Linda Bilmes a Harvard egyetemről azonban 3 billióra becsüli a valódi összköltséget.
A britek 14,32 milliárd dollárnyi összeggel járultak a háborúhoz, ami 557 millió font segélyt is magába foglal.
Az iraki anyagi veszteségekről nem készült átfogó kimutatás.
Az amerikai katonák létszáma 100 és 150 ezer között ingadozott. Jelenleg 50 ezren állomásoznak Irakban, ők 2011-ben hagyják el az országot.
Az angol katonák száma a 2003-as 46 000 -ről a 2009-es 4 100-ig folyamatosan csökkent. 2010 január végére már csak 150 angol katona maradt.
Menekültek száma: Az IOM (Nemzetközi Népvándorlási Szervezet) 2006 és 2010 között 1,6 millióra becsüli a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek számát, ami a lakosság 5,5%-át jelenti. Ebből eddig 400 ezren térhettek vissza otthonaikba.