Politaktika.hu

Gyurcsány Ferenc visszatért - hogy mennyire, hamarosan kiderül

Gyurcsány Ferenc visszatérése újabb intő jel, ami rávilágít a Fidesz gyengeségére, alkalmatlanságára.

Nem bírta tovább a tétlenséget a tavaly márciusban botrányos körülmények között lemondott miniszterelnök. A zsúfolásig megtelt Körcsarnokban történt pénteki megnyilatkozása kétségtelenül erősebbre sikeredett tanítványa hétfői beszédénél. A Fidesz igazi mumusa tehát továbbra is Gyurcsány Ferenc, aki sokak szerint most is megenné Orbán Viktort, ha Brüsszel nem fogta volna szigorú diétára. Annyi viszont biztosra vehető, hogy a Fidesz győzelme esetén kettejük 6 éve tartó párharca újabb négy évvel meghosszabbodik.

Hogy az országnak mit hozott ez a 6 év azt a többség a saját bőrén érzi, de a 30 milliárd dolláros adósság 150 milliárdra dagadása is sok mindent elárul (a CIA tények könyve 2009 decemberére 212 milliárdra saccolja Magyarország külső adósságát). Nincs olyan területe a gazdaságnak vagy társadalmi intézmény rendszereknek, ami ne esett volna szét, vagy ne lenne válságban. A baloldalinak mondott MSZP gyakorlatilag felszámolta a szociális hálót is, és vagy a Kádár rendszerrel, vagy a jobboldal előretörésével riogat. Kérdés, hogy még meddig tudják az országra erőszakolni balliberálisnak nevezett fosztogatáson és hazudozáson alapuló uralmukat.

Gyurcsány Ferenc visszatérése intő jel, ami ismét rávilágít a Fidesz alkalmatlanságára. Lehet hogy Gyurcsány Ferenc beteg, és nem tudja hogy mit csinál, mert látómezeje az őt istenítő szerencsétlenekre szűkült, de beteges szélhámossága nem mentesíti a Fideszt, akik már évek óta tehetetlenségükkel asszisztálnak ámokfutásához.
Magyarország Gyurcsány szavaival le van írva, és ezt jól tudja, hiszen ő maga írta le.

Szösszenetek Gyurcsány Ferenc Orbáni magaslatokban szárnyaló évértékeléséből:

”Rosszul mértem fel erőinket, türelmetlen voltam, és azt hittem, hogy mindent le fog győzni az igazunk és az akaratunk… egy év gondolkodási idő után úgy látom, hogy nem vettem észre a különbséget a választópolgárok tapintható reformszándéka és hiányos reformképessége között.” (tehát a nép volt kevés a géniusz vezetőhöz mérten, aki emiatt most magát emészti)

”Nem elegendő sokunk együttes és bármilyen tisztességes reformszándéka, ha a túlnyomó többség nem akar velünk jönni.” (Gyurcsány itt elszólja magát, eszerint tudta, hogy a lakosság többsége ellenzi nemzetpusztító politikáját)

Gyurcsány Ferenc szerint a 2001 és 2006 között "tisztességes, elfogadható, vitatható, de a többség által szerethető célokra" elköltött több mint 1.500 milliárd forint felét Medgyessy, harmadát Orbán, és csak hatodát lehet az ő számlájára írni. (Gyurcsány 2006-ra megduplázta, majd újabb két év alatt megint megduplázta az ország adósságát, 2008 végére fizetésképtelenné téve az országot.)

”Ami a matematikában igaz, nem biztos, hogy igaz a politikában… aki egyszer sokat ad, majd visszavesz a végén …jó szándéknak, jó akaratnak nyögés lett a vége.” (a prófétai gondolatok lényege talán, hogy a kormány - benne Bajnaival - nagyon sokat adott egyeseknek, amit most nagyon sokan nyögve fizetnek vissza. Amúgy az ország adósságával szinte azonos arányban emelkedett Gyurcsány Ferenc személyes vagyona is, mégpedig milliárdos szinten.)
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar nemzet csalódott a múltjában, bizonytalan a jelenében, és türelmetlen a jövőjét illetően, és ez a csalódottság, bizonytalanság, türelmetlenség letaglózó, és van, hogy őrjítő. (Itt feltehetően nem az új milliárdosokra vagy százmilliós végkielégítést bezsebelőkre gondolt)
Úgy véli, hogy Magyarország jelenleg az elmúlt húsz év legellentmondásosabb időszakát éli, a dolgok összekuszálódtak, sokan kötöttek csomót a szálakba, és a "gordiuszi csomó" elvágása lehetetlen, kibogozni hatalmas munka lesz és több idő, mint szeretnénk. (a rendszerváltástól eltelt 20 évből 12-ben az MSZP kötögette a csomókat, melynek folyamán a régió vezető gazdaságából Fico szavaival Európa koldusává lett az ország.)

Gyurcsány Ferenc a demokraták, bizonytalanok és csüggedők segítségét kérte a nyugatos polgárosodás, a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság utolsó igazi védőjének, azaz az MSZP-nek a támogatásához, "Magyarországért, a köztársaságért!"
(a ”demokrata” Gyurcsány hazugság által került hatalomra, bukása után barátját Bajnai Gordont is törvénytelenül, a demokratizmus semmibevételével, népakarat ellenére juttatta hatalomra. A hazudozása és törvénytelenségei ellen tüntetőket példátlan brutalitással verette szét.)

Az évértékelő rendezvényen 1000 forintért árulták Gyurcsány besztzellerjét, az Öszödi beszédet.


Across