Bejelentkezés


Demszky Gábor életrajza


1952-ben született Budapesten, közgazdász szülők gyerekeként.

A Kaffka Margit Gimnáziumban, majd 1970-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult. 1972-ben egy maoista tüntetésen való részvételéért egy évre kizárták az egyetemről és a KISZ-ből. Ezalatt taxisofőrként, majd könyvtárosként dolgozott. 1976-ban jogi diplomát szerzett.

1976 és 1981 között a Világosság munkatársa volt. 1979-ben részt vett a Szegényeket Támogató Alap megalapításában. Egy nyilatkozatban szolidaritást vállalt a Charta 77-tel; ezután politikai tevékenysége miatt elvesztette állását, egy időre utazási és publikációs tilalom alá került.

1981-ben az ELTE-n szociológus diplomát szerzett. Rajk Lászlóval együtt létrehozta az AB Független Kiadót. Megalapította és szerkesztette a Hírmondót, részt vett a Máshonnan Beszélő és a Magyar Zsidó szamizdat lapok kiadásában. 1983-ban hatóság elleni erőszakért fél év börtönt kapott, három évre felfüggesztve. 1988-89-ben ösztöndíjasként tíz hónapig az egyesült államokbeli Columbia University-n tanult.

1988-ban alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a belőle kialakuló Szabad Demokraták Szövetségének. Az 1990-es választásokon a VII. kerület parlamenti képviselőjévé választották, majd 1990. október 31-én Budapest főpolgármesterévé; a két tisztség összeférhetetlensége miatt parlamenti posztjáról lemondott. 1990-től máig főpolgármester (négyszer választották újra).

1998-ban és 2002-ben is parlamenti képviselő lett az SZDSZ listavezetőjeként; mindkétszer lemondott főpolgármestersége javára. A 2004-es választásokon az SZDSZ listájának vezetőjeként az Európai Parlamentnek is tagja lett, mandátumáról azonban polgármesteri, illetve EP-képviselői tisztségei összeférhetetlensége miatt még ugyanabban az évben le kellett mondania.

A budapesti főpolgármester Budakeszi városában él.

Korábbi híreink:

EMI-HVIM-közlemény a Demszky elleni megmozdulásról

Tüntetés és rendőri intézkedés Demszky erdélyi látogatásán.

Főtáv vs Békásmegyer

Cserbenhagyott és megalázott lakástulajdonosok és hozzátartózóik kiáltványa most már bárkihez, mert a jelenlegi rendszer nem képes, sőt, nem is akarja megvédeni őket egy monopol helyzetben lévő cégtől!

Pártbulivá züllesztett hídavatás és autópálya átadások

Magyarországon is példátlan udvariatlanságnak számító mellőzésekkel, a kormány pártbulivá züllesztette azokat az eseményeket, amelyek során az összes magyar adófizető pénzéből épült közutakat adtak át.

Újabb nonszensz megoldás a BKV-tól

Szeptember 20-tól a 19-es, 41-es és 41A villamosok közel egy éven át nem érik el a Batthyány téri végállomásukat, a metrót, a HÉV-et és számos buszvonalat.

Díszpolgári címet a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdásoknak

Levélben kérik Demszky Gábort, hogy díszpolgári címet adományozzon a vízilabda csapat háromszoros olimpiai bajnokainak.

Vírusban az ország

Alkalmatlan miniszterekkel hogy lehet országot vezetni? Alkalmatlan miniszterelnökkel hogy lehet országot irányítani? Alkalmatlan főpolgármester az Európai Unió szégyene! Érdekel valakit egyáltalán?

Tarlós István nyílt levele Demszky Gáborhoz

Ön felheccelte az embereket és szabályosan belehajszolta a várost ebbe a beruházásba. Ne azt kérdezze, hogy akarják-e a metró befejezését.

Kisgazdák a fővárosért

Készül a Kisgazda Polgári Egyesület Budapest-koncepciója .

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán