Bejelentkezés


dr. Navracsics Tibor életrajza


1966-ban született Veszprémben.

Alap- és középfokú iskoláit is itt végezte; a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett.

A középiskola és az előfelvételis katonai szolgálat után az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán folytatta tanulmányait, ahol 1990-ben szerzett diplomát.

Ezt követően a Veszprémi Városi Bíróságon, a bírói szakvizsga letétele után pedig a Veszprém Megyei Önkormányzatnál dolgozott. folytatás >>

Korábbi híreink:

Új lobbicsomag a kormány támogatására - Országbíró Zoltán közérdek politikus

Frankfurtban kialakult patrióta gazdaságpolitikai mintáról kapta nevét az ősszel előterjesztendő kormányzati lobbicsomag a "Binding minta". Frankfurtban a Binding a minden étteremben kínált helyi tartományi sör.

Értékelhetetlen évértékelők

A magyar politikai elit összességében megbukott.

Országgyűlés lehetséges feloszlatása márciusban

A FIDESZ és KDNP az országgyűlés feloszlatását kezdeményezi.

Csütörtök színesen álmodva

Az ellenzék igazán széles skálán mérhető. Az MDF bejelentése sokak szerint elhamarkodott, félő hatása emiatt foszlik szét.

Tusványos – az első két nap összefoglalója

Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor: Navracsics Tibor szerint az Magyarország képtelen érvényesíteni az érdekeit az Európai Unió intézményrendszerében.

A múlt visszatér

Takács Albertet Draskovics Tibor váltotta az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton. Közben eltűnt az ORFK honlapjáról az a dokumentum, amely Draskovics Tibornak az olajügyekkel összefüggésbe hozható korábbi lépéseit mutatta be.

Pro patria esse debeo

Köz és magánérdek. A kettő sokszor mutat ellentétes irányba. Ahol az egyéni érdek elnyomhatja a közösségi érdeket, ott a demokrácia és maga a közösség is komoly veszélybe kerülhet, ahogy ezt a történelem számtalanszor igazolta már.

A hazug Gyurcsány Ferenc szerint még mindig hazugság a TB–privatizáció?

„Azt kérem, még ma este, azt a kampányt, amely arra épül, hogy mi el akarunk adni, privatizálni akarunk, ezt vonják ki a forgalomból. Így Ön sem akarhat nyerni. Ez nem tisztességes, elnök úr.”

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán