Bejelentkezés


dr. Kövér László életrajza

1959. december 29-én született Pápán. Nős, felesége néprajz-történelem szakos középiskolai tanár. Három gyermekük született.

1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett.

1986-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs.

1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984-1988 között szenior, illetve nevelőtanár.

1984 és 1990 között a Századvég című társadalomelméleti folyóirat alapító szerkesztője, 1987-1988-ban a MTA-Soros Alapítvány ösztöndíjasa.

1996-tól a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület elnökségi tagja.

1990-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének vezetőségi tagja, 1994-től elnöke.

1988. március 30-án a Fidesz alapító tagja.

1989 nyarán részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve a háromoldalú politikai tárgyalásokon.

1988. októberben a párt országos választmányának tagjává, majd 1993-ban a párt egyik alelnökévé s így az elnökség tagjává választották.

1997 és 1999 között, majd 2001. májustól pártja ügyvezető alelnöke.

2000. január 30. és 2001. május 5. között a párt elnöke.

2002 nyarán az országos választmány elnöke lett, 2003. június 28-án az általános tisztújítás során újjáválasztották; választmányi elnökként tagja az öttagú pártelnökségnek.

1990 óta országgyűlési képviselő (1990: Veszprém 3. vk., Pápa, 1994: országos lista, 1998: Veszprém megyei lista).

1994. június 28. és július 31. között frakcióvezető.

1998. július 8-tól 2000. május 3-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.

2000. májustól 2002. májusig frakcióvezető-helyettes.

2002. áprilisban az országos listáról szerezte mandátumát.

Május 21-től a honvédelmi és a nemzetbiztonsági állandó bizottságokban kezdett dolgozni, utóbbiban elnökként. Ismét frakcióvezető-helyettes.

A 2006. évi országgyűlési választásokon Veszprém megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a nemzetbiztonsági bizottság tagja.

Korábbi híreink:

Milliók tüntetnek Spanyolországban

”Minden lehetséges módon meglopnak minket, és ezt nem lehet eltűrni…”

Au revoir, Afganisztán

A NATO létjogosultságát egyre többen vitatják most már az USA-ban is, elsősorban a közelmúlt egyoldalú kalandor akciói következtében.

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Osama bin Laden 9/11-ről

”A terror a legfélelmetesebb fegyvere a modern kornak, és a nyugati médiák könyörtelenül kihasználják ezt saját népeik ellen.” Részletek Osama bin Laden pakisztáni népnek címzett leveleiből.

Jó üzlet a terrotitzmus – ’bomba-bugyis’ kettősügynökök

A terrorizmus sokkal nagyobb üzlet a kettős ügynökök ’jutalékainál’

A robot-repülőgépes támadás civilek ellen háborús bűn

A robot-repülőket elsősorban olyan országokban vetik be, melyekkel az Egyesült Államok nem áll háborúban.

Német haszon a görög válságon

Német bankok az elmúlt 2 évben mintegy 400 millió eurót kerestek a görög válságon.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán