Bejelentkezés


dr. Kövér László életrajza


1959. december 29-én született Pápán. Nős, felesége néprajz-történelem szakos középiskolai tanár. Három gyermekük született.

1978-ban a pápai Türr István Gimnáziumban érettségizett.

1986-ban az ELTE jogi karán szerzett diplomát. 1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs.

1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium egyik alapítója, 1984-1988 között szenior, illetve nevelőtanár. folytatás >>

Korábbi híreink:

Csak óvatosan a döglöttnek vélt oroszlánokkal

Anno kétféle kommunista volt, az egyik fajta elvei miatt lépett a pártba, a másik érdekből. Az első fajta erőtlen és kihalóban van, őket lehet rugdosni, a második fajta viszont erőre kapott rendszerváltáskor.

Az Orbán rezsim

Orbán rezsimje idegen érdekeket szolgál.

Pintér Sándor alkalmatlan

Pintér Sándor megbukott belügyesként, vezetőként, emberileg. Több milliárdos vagyona és betöltött funkciói alapján mégis a legsikeresebb főrendőr. Egy banán köztársaságban ez több mint gyanús …

Soros György – Tőzsdecápa, vagy gazdasági merénylő?

Soros György: “Kis repedéseket próbáltam csinálni a monolitikus kommunista szerkezeten, abban a hitben, hogy azoknak később romboló hatása lehet.”

Szinte csodavárás? Ürömből öröm Magyarországon?

Ürömből öröm - hátrányból előny Magyarországon? Európa átrajzolódása immáron a demográfiai mutatószámokat is érinti. A tagállam politikai súlyát a népességszám nyomatékosan befolyásolja a Lisszaboni szerződés életbe lépése óta.

Távolodva Európától - a független lobbi szabályozatlansága 2010. novemberétől

Országbíró Zoltán közérdek politikus " egy az Európa lobbi gyakorlatától idegen, a köztisztviselői és döntéshozói felelősséget minimalizáló, demokrácia ellenes téves döntésnek tartja az új törvényt."

Európai átláthatóságot vár a MAHILOSZ az őszi parlamenti ülésszaktól

Egy kétharmados többségű kormány működéséhez a politikai hibák elkerüléséhez szükségesek a demokratikus intézmények, a konstruktív és szakmai érveket felsorakoztató transzparens lobbi megbecsülése.

Választási csalás Tökölön Fidesz befolyásra?

Pest megye 12-es választókerületében fideszes választási csalásra derülhet fény, ahol a képviselőjelölt egyébként a helyi Polgármester Hoffman Pál, a jegyző pedig Kövér László felesége.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán