Balatonfüred
Lakosság: 13.145 fő
Terület: 46,45 km2
Népsűrűség: 285 fő/km2
Irányítószám: 8230
Telefon körzethívószám: 87
Polgármester: dr. Bóka István (Fidesz-KDNP-MDF)
Alpolgármester: dr. Kiszely Pál (Fidesz-KDNP-MDF), Kutas Árpárd (Fidesz-KDNP-MDF)
Országgyűlési képviselő: dr. Bóka István (Fidesz)
Honlap: www.balatonfured.hu
Balatonfüred a „Szőlő és bor nemzetközi városa”. A város térségét már az ősember is lakta. A környék első ismert lakói a rómaiak voltak, emléküket számos kiásott épületrom és síremlék jelzi.
Füred nevével írásos emlékként először 1211-ben találkozunk, a Tihanyi Apátság egy birtokösszeírásában. Mai területén az Árpád-korban hét település állt. A település legrégebbi, a Kéki-patak partján épült, később elhagyott településrésze ma szőlőterület, maga a Kéki-forrás még működik.
1717-ben említik Füred savanyúvizét. 1722-ben vegyelemeztették és gyógyvízzé nyilvánították. Ekkor már állt egy fa fürdőház, majd nemsokára egy kőház, kiadó szobákkal vendégek számára. Később kétemeletes új fürdőház is épült.
A város az 1800-as évek-ben, a reformkorban indult fejlődésnek. A vendégek szórakozását a nyári időben fából készült színház szolgálta, 1831-ben pedig itt épült a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza. A színházat Kisfaludy Sándor alapította.
1825. július 26-án Horváth János rendezte a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, 2005-ben a 180. alkalommal tartották meg.
Széchenyi István kezdeményezésére innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy. Füreden hajógyár is létesült. Főként a kiegyezés utáni időszakban kedvelt találkozóhelye lett a politikusoknak, művészeknek; ekkor kezdődött a település nagyobb fellendülése, feltöltötték a tó partját, kialakították a sétányt, magánvillák épültek, megépült a kórház déli szárnya. Jókai Mór itteni villájában írta Az arany ember című híres regényét, melynek egy része a Balatonnál játszódik. Az épület ma múzeum, ahol láthatjuk az író bútorait, személyes tárgyait.
1884-ben itt alakult meg az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club.
A második világháború után, az 1960-as években indult újabb fejlődési szakasza. 1966-ban itt tartották a XXVII. FICC (Nemzetközi Camping Caravanning Club) Rallyt, erre épült a település 4 ezer személyes kempingje. 1971-ben Balatonfüredet Magyarország első gyógy- és üdülőhelyi városává nyilvánították.
Balatonfüred egyik legismertebb épülete a Gombás-kúria, amely a XVIII. század második felében épült. A köznemesi rend szépet kedvelő, jó ízlésű tagjai építettek ilyen pincehajlékokat szerte a Balaton környékén, ahol az év egy részét töltötték. Balatonfüreden, amely különösen a Zala megyei nemesség egyik kedvelt találkozóhelye volt, ugyancsak bőven sorakoztak egymás közelében hasonló, késő barokk vagy copf stílusban épített pincehajlékok, rendkívül színes képet adva a füredi hegyvidéknek.







