Jakab István életrajza
1949-ben születtem Hajdúbagoson. Nős vagyok, feleségem gyógyszerész. Két gyermekünk van, Márta és István.
Középiskolai tanulmányaimat a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban kezdtem, majd intézményi átszervezés miatt a Dienes László Szakközépiskola és Gimnáziumban folytattam és érettségiztem 1968-ban.
1972-ben a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karán Állattenyésztő Üzemmérnöki diplomát szereztem.
Munkahelyeim és tisztségeim: 1972-től Debrecen Hunyadi Tsz-ben gyakornok; 1973-1983. Hajdú-Bihar Megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség főelőadó, majd osztályvezető; 1984-1986.
Sáránd-Hajdúbagos Szabadság MgTsz állattenyésztési főágazatvezető; 1986-1993. ISV Rt. szaktanácsadó, majd tenyésztési igazgatóhelyettes; 1994. MAGOSZ társelnök; 1999-től elnök; 1993-1994. Csákvár Mg Rt. Igazgatóságának elnöke; 1994-2001. Magyar Agrárkamara alelnöke; 1996-tól az Országos Szövetkezeti Tanács elnökségének tagja.
Alakulásától kilépésemig, 1995. december 31-ig voltam tagja a Magyar Demokrata Fórumnak.
Sem előtte, sem azóta más pártnak nem voltam és nem vagyok tagja.
Életem és munkám a vidéki emberek, a gazdavilág szolgálata, az európai értékrend alapján működő magyar gazda érdekképviselet megteremtése és biztosítása.
Több hazai és nemzetközi szervezetben dolgozok, folyamatos kapcsolatot ápolva az európai gazdaszervezetek vezetőivel.
Eddig végzett munkámat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter Kovács Béla díjjal, a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitűntetéssel ismerte el.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listán szerzett mandátumot.
2006. május 30-tól a mezőgazdasági bizottság alelnöke.







