Bejelentkezés


dr. Tilki Attila életrajza


1967-ben születtem Kisvárdán.

1991-ben történelem-orosz szakos tanárként végeztem a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán.

2003-ban a Debreceni Egyetemen jogi diplomát szereztem, és elvégeztem a regionális területfejlesztő szakot is.

Fehérgyarmaton angolt és történelmet, a csaholci iskolában oroszt tanítottam.

2000 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalnál dolgoztam területfejlesztésért felelős kistérségi megbízottként, 2002 óta pedig önkormányzati képviselő és Fehérgyarmat alpolgármestere vagyok.

2002-ben lettem a Fidesz megyei alelnöke. folytatás >>

Korábbi híreink:

Továbbra is bajban az almatermelők

A Fidesznek nem lehet célja a még magyar kézben lévő 3-4 almafeldolgozó üzem tönkretétele. A Fidesz nem állhat az élére a feldolgozóüzemek és a gazdák összeugrasztásának, mert erre eddig csak a Gyurcsány-kormány vetemedett.

Almaháború

Tilki Attila szerint kijátssza egymás ellen a magyar és a lengyel almatermelőket a két ország legnagyobb ipari gyümölcsfeldolgozója, az osztrák Agrana.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán