Bóth János politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Kínos hangfelvételen a váci polgármester
Bóth János váci polgármestert egy hangfelvétel szerint felbőszítette, hogy az iskola nélkül maradt csörögi roma gyerekek ügyében feljelentést tett egy alapítvány - írja a Népszabadság. A lap beszámolója szerint a polgármester bocsánatkérésre szólította föl az alapítványt, különben, úgymond, "Csörög felejtse el Vácot, és húzzanak a büdös francba!"
Még mindig az ötletpályázatról
Kiszel Vilmost az ihlete írásra, hogy néhány nappal ezelőtt megjelent egy írás ugyanebben a témában a Magyar Nemzet hasábjain. Az országos, konzervatív napilapnak Tomori Pál, városi képviselő, a jobboldali Összefogás frakcióvezetője nyilatkozott. A lapban megjelent cikket és Kiszel Vilmos írását az alábbiakban közöljük teljes terjedelmében, csakúgy, mint dr. Bóth János polgármester reakcióját.
Váci mélygarázsügy: Földre vinnék
A Duna-parti városban hónapok óta tart a beruházás okán az önkormányzat és a helyi jobboldali erőket tömörítő Összefogás nyilvánosság előtti csatája. Bóth János (MSZP) polgármester szerint a főtér közvetlen közelében létesítendő mélygarázs felépítéséről már másfél évtizeddel ezelőtt is gondolkodott a váci képviselő-testület, majd 2003-ban a főutca-főtér program részeként került újra napirendre.
Ünnepélyes ROP szerződés-aláírás Vácon
Vác Város Önkormányzata „Vác, Főutca – Főtér program” c. pályázatával közel 840 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Regionális Fejlesztés Operatív Programban. A Közép-Magyarországi Régió nyertes ROP pályázatának szerződéskötésére 2005. május 20-án Vácon került sor. A támogatásról szóló szerződést Dr. Bóth János Vác város polgármestere és Csanádi Ágnes a ROP megvalósításában közreműködő VÁTI Kht. vezérigazgatója írta alá.
A vendégváró város Vác
Talán több terhes, váratlan kellemetlenség már nem érhet minket ezzel a gondolattal mentünk a Városházára. Itt a program szerint dr. Bóth János, Vác polgármestere, országgyűlési képviselő várta a szakújságírókat. Várta volna, mert se a város első embere, se egy fia alpolgármester, vagy valaki, aki helyettesíthette volna a polgármestert.
Lemondásra szólítja fel Vác szocialista polgármesterét az ellenzék,
mert cselekedeteivel, kijelentéseivel lejáratja a várost és ezzel alkalmatlanná vált posztjára, közölte a Jobboldali Összefogás Frakció tagja kedden Vácon.







