Bejelentkezés


dr. Orbán Viktor életrajza

 

1963. május 31-én született Székesfehérváron. Nős, felesége ügyvéd. Öt gyermekük született.

1981-ben Székesfehérváron, a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett.

1987-ben az ELTE jogi karán szerzett diplomát.

1987-1988-ban szociológus gyakornok a MÉM Vezetőképző Intézetében.

1988-tól a Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa.

1983-tól a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) alapító tagja.

1984-ben a Századvég folyóirat alapítója és szerkesztője.

1996-1998-ig az Új Atlanti Kezdeményezés magyar nemzeti bizottsága alapító elnöke, 2000-től a Magyar Atlanti Tanács tagja.

2000. februárban a European Academy of Sciences and Arts tiszteletbeli szenátora lett. Több kitüntetés; köztük a Szabadság Díj (2001), valamint Francia Nemzeti Érdemrend Nagykeresztje (2001) tulajdonosa. 2004. március 16-án a Mérite Européen Alapítvány díját kapta az európai egység és a demokrácia érdekében kifejtett tevékenységéért.

1988. március 30-án a Fidesz egyik alapítója, 1989. októberig szóvivő, 1988-1989-ben választmányi tag.

1989-ben részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, illetve a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon.

1989. szeptembertől Oxfordban tanult.

1990. júniustól ismét választmányi tag, majd 1993. április 18. és 2000. január 30. között pártelnök; 2003-ig a Fidesz elnökségének meghívott tagja.

2003. május 17-én, a Fidesz XVII., Szövetség születik elnevezésű tisztújító kongresszusán ismét elnökké választották.

2000. szeptembere óta az Európai Néppárt alelnöke, valamint a CDI (Demokratikus Közép Internacionálé) alelnöke.

1990. április óta országgyűlési képviselő (1990: Pest megyei lista, 1994: Fejér megyei lista, 1998: országos lista).

1990-1993-ban frakcióvezető, 1994-1998-ban az európai integrációs állandó bizottság elnöke.

1998. július 6-tól 2002. május 27-ig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Kormányzása alatt, 1999. február 9-én az Országgyűlés nagy többséggel döntött Magyarország NATO-csatlakozásáról.

2002. áprilisban a Fidesz-MDF közös országos lista vezetőjeként lett az Országgyűlés tagja.

A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 06-tól a Fidesz frakcióvezető helyettese.

Korábbi híreink:

Milliók tüntetnek Spanyolországban

”Minden lehetséges módon meglopnak minket, és ezt nem lehet eltűrni…”

Au revoir, Afganisztán

A NATO létjogosultságát egyre többen vitatják most már az USA-ban is, elsősorban a közelmúlt egyoldalú kalandor akciói következtében.

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Osama bin Laden 9/11-ről

”A terror a legfélelmetesebb fegyvere a modern kornak, és a nyugati médiák könyörtelenül kihasználják ezt saját népeik ellen.” Részletek Osama bin Laden pakisztáni népnek címzett leveleiből.

Jó üzlet a terrotitzmus – ’bomba-bugyis’ kettősügynökök

A terrorizmus sokkal nagyobb üzlet a kettős ügynökök ’jutalékainál’

A robot-repülőgépes támadás civilek ellen háborús bűn

A robot-repülőket elsősorban olyan országokban vetik be, melyekkel az Egyesült Államok nem áll háborúban.

Német haszon a görög válságon

Német bankok az elmúlt 2 évben mintegy 400 millió eurót kerestek a görög válságon.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán