Bejelentkezés


dr. Kapolyi László életrajza


1932. június 7-én született Újpesten. Házas, felesége műszaki fordító.

1950-ben a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett.

1955-ben a BME-n szerkezetépítő mérnöki, 1957-ben NME-n bányamérnöki, 1961-ben az MKKE-n közgazdász diplomát szerzett. folytatás >>

Korábbi híreink:

Orbán Viktor köszöni, szereti a gesztenyét

Hogy Orbán Viktor akar-e élni az elődje által biztosított lehetőségekkel a tudatilag szétzilált, vagyonából kiforgatott nemzete ellen, a közeljövőben kiderül.

Balszemmel

Ne költsék a közpénzeket a pártokra! - Ne dőljünk be a politikai trükköknek! - Én, én, én

Rendszerváltás? Rendszerváltás

Történt-e rendszerváltás Magyarországon. A válasz határozott igen. Szocialista országból kapitalista ország lettünk. Akik annak idején a forradalom leverésében működtek közre, most átszellemült arccalemlékeznek meg azokról, akiknek a vesztét okozták.

Darázsfészek

Apró Antal 1956. október 24-én fasiszta csőcseléknek minősítette a forradalmárokat, és parancsot adott, hogy a civilek közé lőjenek. 2006-ban a forradalom 50. évfordulóján Apró unokájának férje, Gyurcsány Ferenc egyetértésével ismét a tömegbe lőnek.

Az MSZDP lesz „az MSZP KDNP-je” ?

Tömegesen lépnek át Kapolyi pártjába a csalódott szocialisták. Például Baranya megyében az idén 240-en léptek be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba.

Balszemmel

Provincializmus - Kapolyi - Politikai sebességmérés

Kapolyi szerződött a levadászókkal, de Keller volt a megbízó?

A Magyar Nemzet szerint 2002 végén egy magánnyomozó betéti társaság megbízást kapott Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatója levadászására.

Ragaszkodom a szocializmushoz, de elvetem az egyenlősdit és a kétszínűséget

A szocializmushoz ragaszkodom mindenképpen. Még akkor is, ha most erről szó sem lehet. Bizonyos vagyok abban, hogy ami a többségnek jó volt, arra előbb-utóbb vissza fog emlékezni, és megérti, mi a különbség a szocializmus és a kapitalizmus között.

Gáz, gáz, gáz!!!

Bush, Blair, Putyin, Gyurcsány, Orbán és Öszöd. Szemfölnyitás.

Süllyed a szocialista hajó?

Gál J. Zoltán, Szetey Gábor és Szilvásy György már lelépett, Draskovics Tibor lesz a következő?

5 milliárd mire?

A parlamenti képviselők összesen ötmilliárd forintot vettek fel az előző parlamenti ciklus alatt, költségtérítés címén.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán