Farkas Flórián életrajza
1957. szeptember 4-én született Tiszaroffon (Szolnok megye). Nős, három gyermeke van.
Iskolái elvégzése után építőipari munkásként dolgozott.
2001-ben beiratkozott az ELTE Jogi Kar Politológia Szakára, ahol 2005-ben szerzett egyetemi diplomát; azóta a tanszék óraadó oktatója.
1983-tól bekapcsolódott a roma közéletbe.
1985-től a Szolnok Megyei Cigány Koordinációs Bizottság tagja, civil foglalkozása pedig a Szolnoki Városi Tanácsnál cigánycsalád-segítő.
1987-től az Országos Cigány Tanács titkára.
1989-től a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének főtitkára.
1991-től a Lungo Drom érdekvédelmi cigányszövetség alapítója, először főtitkára, majd elnöke.
1994-től a Roma Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa ügyvezetője.
1995-től 1999-ig az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, majd 1995-től 2002-ig az Országos Cigány Önkormányzat elnöke.
A Lungo Drom című folyóirat alapítója és ma is felelős szerkesztője.
2003. március 27-én harminc regionális cigány szervezet, valamint a Lungo Drom kilencszáz tagszervezetének bevonásával Cigány Önkormányzatok Országos Szövetsége néven új szervezetet alapított, mely szervezet Szövetségi Tanácsának elnökévé választották.
2001. december 21-én a Lungo Drom elnökeként egyik aláírója volt annak a választási megállapodásnak, amelyet a Fidesz, az MDF és a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség kötött.
A választási együttműködés célja a cigányság integrációjának elősegítése, a cigánypolitika eredményeinek megőrzése, amelynek része és feltétele a cigányság országgyűlési képviseletének biztosítása.
2002. áprilisban a Fidesz országos listáján szerezte országgyűlési képviselői mandátumát.
2002. májusától frakcióvezető-helyettes.
A 2002. őszi önkormányzati választásokon a szolnoki városi közgyűlés tagjává választották.
2004. március 8-án a holocaust roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló bizottság tagjává választották.
A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot.
2006. május 30-tól az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja.







