A föld és a "karvalytőke"
Turi-Kovács Béla :"El kell érni, szövetségeseket kell találni, hogy a tőke szabad áramlása ne terjedhessen ki a termőföldre, mert az nem tőke,”
A Kisgazdák követelik a több százezer mezőgazdasági kistermelő, haszonállattartó sürgős megsegítését
A sertésszám 3 millió alá csökkent, Magyarország nem tudja ellátni a hazai fogyasztási igényeket.
Eső után köpönyeg
Dr. Turi-Kovács Béla interpellációja: a magyar kormánynak kötelessége a hazai mezőgazdaságot, feldolgozóipart megmenteni…
A Kisgazda Parlamenti Munkacsoport felhívása az ingatlanadó ellen.
Ha összefogunk, most is sikerrel tudunk ellenállni a külföldi tőke hazai megbízottjainak, a Bajnai-Oszkó féle végrehajtóknak.
A falvakat kell támogatni
Magyarország az elmúlt évtizedekben nem épített belső erőforrásaira. A globális hitelválság is azt mutatja, tovább nem támaszkodhatunk olyan mértékben külső támogatásokra, mint korábban.
A kistelepüléseken sem hűlhetnek ki, fagyhatnak meg emberek
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium fűtéstámogatási rendszere tendenciózusan megfeledkezik arról a több, mint 900.000, többnyire kistelepüléseken található háztartásról, amelyben a hideg beálltával tűzifával fűtenek.
Felszámolható a gyermekszegénység
A Gyurcsány-kormány megszorításai és tehetetlensége miatt tovább nőhet a gyermekszegénység mértéke az elbocsátások drasztikus mértékű áremelkedések következtében.
Nyílt levél a Négy Mancs Alapítványnak
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a szemébe tudnának-e nézni annak a több száz, a közelmúltig a libatömő-ágazatban dolgozó embernek, akik már most elvesztették a munkájukat az Önök liba-felszabadító kampányának köszönhetően.
Kisgazda határozati javaslatok
Országos elnökségi és országos vezetőségi ülés Szarvason.
Miért a legszegényebbeket hagyja magára az állam a fűtési szezon során?
Dr. Turi-Kovács Béla írásbeli kérdése Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterhez a fűtéstámogatások ügyében.
Gyurcsány lemondásáig tervezik a blokádot?
A kisgazdák szerint morális polgárháborúba sodródott az ország, a politikai hullák pedig tovább gerjesztik a feszültséget.
Új tanév elvtársi támogatással
Tapasztalatok alapján ellenzéki vezetésű települések csak minimális mértékben részesültek a fejlesztési támogatásból, míg a szocialista irányítás alatt lévő települések nagyságrendekkel nagyobb támogatásban részesülnek.
Biztosíték
Kékesi Márton, a KPE fővárosi elnökének nyílt levele Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez.
Kisgazda regionális értekezlet Nyírbogáton
Simon Miklós lett a KPE-KPSZ Kelet-magyarországi régiójának vezetője. A kisgazdák tarthatatlannak vélik azt a helyzetet, ami a dinnye, a meggy után az alma, illetve Hajdú-Biharban a gabonafélék felvásárlási ára körül alakult ki.
Országos vezetőségi értekezletet tartottak az ifjú kisgazdák
A kampányfőnök kiemelten fontos feladatának Dr. Becsey Zsolt kisgazda EP képviselő-jelölt kampányának támogatását tekinti.
Drogmentes Magyarországért Charta
A közelmúltban drasztikusan nőtt a kábítószer-fogyasztás miatt bekövetkező halálesetek száma.
Kisgazdák a fővárosért
Készül a Kisgazda Polgári Egyesület Budapest-koncepciója .
Meg kell akadályozni, hogy a drog tovább gyilkoljon
A Gyurcsány-kormány évek óta megnyugtató nyilatkozatokat bocsát ki arról, hogy csökken a drogfogyasztás, vagy legalábbis az nem terjedt tovább. Az élet most kegyetlenül rácáfolt ezekre a hazugságokra, mert Magyarországon példátlan módon sorozatban vesztet
Merénylet a tulajdon és a kisember ellen
A Fidesz frakcióban lévő kisgazda képviselők 2008. május 27-én nyílt levélben hívták fel Gráf József miniszter urat arra, hogy az összevont gazdaságtámogatási rendszer (SPS) rendszer bevezetését 2013-ig halasszák el.
Turulmadár, a sugárzó nap
Megújulva és Magyarországot védelmezően tárja szét fölöttünk hatalmas szárnyát Árpád fejedelem törzsének madara, a hit és küldetés népünk oltalmának szimbóluma" - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök a tatabányai turulszobor újraavatásán, 1992-ben.
Becsey Zsoltot jelölik a Fidesz EP-listájára
A képviselő a 2009. június 7-i választásokig hátralévő időszak legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a dél-alföldi régió önálló képviseleti irodát hozzon létre Brüsszelben.
Esélyt a hátrányos helyzetű fiataloknak!
A minőségi felsőoktatás érdekét éppen az szolgálja, ha esélyt biztosítunk a tehetséges de szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak felsőoktatási tanulmányaik elvégzésére.
Turul-közlemény
Vajon a történtek után Turi-Kovács Béla továbbra is a Fidesz országgyűlési képviselője?
A kisgazdák elítélik a terror minden formáját
Sajnálatos, hogy a túlfizetett balliberális média igyekszik ott is bajt keresni, ahol ilyen nincs.
Országgyűlési képviselők a turulszobor mellett
A Kisgazda Polgári Egyesület is csatlakozott a turulvédő erődemonstrációhoz.
Kiáltvány a velünk élő szocializmus ellen
A Kisgazda Ifjúsági Tagozat elkeseredetten veszi tudomásul, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróság felmentette a vörös csillagot hordó Vajnai Attilát, s vele együtt magát a vörös csillagot.
Választási készülődés
A polgári oldal jelentős erejének számító kisgazda világban megkezdődött a felkészülés a nagy valószínűség szerint őszre kiírásra kerülő TB-privatizációs népszavazásra és 2009-ben esedékes Európai Uniós képviselőválasztásra.
Kisgazdák a család védelmében
Felháborítónak tartjuk, ezért visszautasítjuk Gyurcsány Ferenc felhívását egy új provokatív charta létrehozására, és egyben meg kell állapítanunk, hogy a miniszterelnök a felhívásával beismerte, hogy nem képes a társadalmon belül feladatát ellátni.
TOP 20 hír
Olajügy, emlékeztetőül: A Nógrádi jelentés, Gyurcsány is olajos lett?, Wass Albertet támadja az MSZP és az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc: Elkúrtuk (Az öszödi beszéd), Gyurcsány Ferenc is a székely autonómia ellenzője, Afganisztán: Magyarország speciális alakulatot küld, Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia az 56-osokat nyilasozza, Temerini fiúk – 61 év börtön igazságtalanul, Gyurcsány Ferenc "díszes" kompániája, Békés tüntetés feloszlathatatlan?, Izrael felvásárolja Magyarországot?, „El lehet menni Magyarországról”...és mennek is a cégek Szlovákiába, Lamperth Mónikának is van oka a szégyenkezésre, Az SZDSZ vörös csillagja, nem önkényuralmi jelkép?, Horn Gábor szabadszájúsága: "Feri, menj a picsába ...", Szociális segély munka fejében , Az esztergomi gyújtogató és ami mögötte lehet, Médiaháború Oroszország ellen - Médiaetika hova lettél? Lelepleztük a REUTERS-t!, Alsózsolca polgármesterétől Szili Katalinnak, „Betelt a pohár!” - mondta Gyurcsány Ferenc…
Vezető szocialista politikusok
Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér
Vezető fiatal demokrata politikusok
Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária
Vezető szabad demokrata politikusok
Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István
Vezető magyar demokrata politikusok
Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán
Vezető kereszténydemokrata politikusok
Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós







