dr. Deutsch-Für Tamás életrajza
1966. július 27-én született Budapesten. Nős, felesége rendezvényszervező. Négy gyermeke és két nevelt gyermeke van.
1984-ben a Kaffka Margit Gimnáziumban érettségizett Budapesten.
Egyetemi tanulmányait 1986-1992 között az ELTE jogi karán folytatta, 1999-ben szerzett diplomát.
1987-től a Jogász Társadalomtudományi (1988-tól Bibó István) Szakkollégium tagja.
1990. májustól a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesület tagja. 1999-2001 között MOB alelnök.
1988-ban Fidesz-alapító, márciustól októberig pártszóvivő, 1990-ig országos választmányi tag.
Nagy Imre és társai 1989. június 16-i újratemetésének szervezője.
Az 1990. évi önkormányzati, valamint az 1998. évi országgyűlési választásokon kampányfőnök.
1993. áprilistól 2003. májusig pártalelnök. 2001-2004-ben a fővárosi pártszervezet vezetője.
2002 októberében a fővárosi közgyűlés tagjává, valamint frakcióvezetővé választották; 2003. szeptember 16-án megvált posztjától.
1990 óta országgyűlési képviselő (1990, 1994 és 2002: budapesti lista, 1998: Bp. 9. vk., VII. ker.).
1990. áprilistól frakcióvezető-helyettes, tisztségében 1994-ben és 1998-ban megerősítették.
Az első két ciklus kezdetén korjegyző.
1999. január 1-től 2002. május 27-ig az Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője.
2002. májustól általános frakcióvezető-helyettese. 2003. december 8-án a t. Ház alelnökévé választották, tisztségét 2004. február 1-jén foglalta el.
A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság alelnöke.







