Bejelentkezés


dr. Nagy Andor életrajza

1963-ban született Csornán. 1999 óta nős, felesége egyetemet végzett, jelenleg két leány gyermeküket gondozza és neveli.

Középiskolai tanulmányait Győrben végezte, 1981-ben érettségizett a Révai Miklós Gimnáziumban.

1982-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára járt, ahol 1987-ben szerezte meg jogász diplomáját.

Az egyetem elvégzése után Soros ösztöndíjban részesült.

1988-ban a Present Kisszövetkezet jogi előadója. Majd még ebben az évben Budapest Fővárosi Tanács lakáscsere osztályán helyezkedett el, mint jogi előadó.

1989-től négy éven keresztül a berlini Freie Universität-en folytatott jogi és szociológiai tanulmányokat.

1994-1995-ben ügyvédjelölt, majd 1997-ben szakvizsgát tett.

2004-ben a Harvard Business School-on Bostonban tanult.

1983-tól a Bibó István Szakkollégium hallgatója.

1988-ban a Fidesz alapítói között volt, jelenleg a XII. kerületi szervezet tagja.

1994-ben egyéni önkormányzati képviselőjelölt Terézvárosban.

2000-től két éven keresztül a Joint Venture Szövetség társelnöke.

2001-ben megkapta a Francia Becsületrendet (Commandeur de la Légion D'Honneur). 2001-től a Magyar-Baden-Württembergi Vegyes Bizottság társelnöke. 2002-ben Baden Württemberg miniszterelnökétől Staufermedaille kitüntetést kapott.

1993-tól ügyvédjelölti gyakorlatának megkezdéséig német referensként a pártelnöki kabinet tagja.

1995-től az 1998-as országgyűlési választásokig a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökének kabinetfőnöke.

Az 1998-as kormányalakítást követő négy évben Orbán Viktor kormányfő kabinetfőnöke miniszterelnökségi politikai államtitkári rangban.

A 2002-es választások után a magánszférában üzletviteli tanácsadással foglalkozott.

A 2004. november 14-re és 28-ra - az európai parlamenti képviselővé választott és ezért összeférhetetlenség miatt mandátumáról lemondott - , Surján László megüresedett helyéért kiírt időközi választások második fordulós nyerteseként elfoglalhatta a szécsényi kerület képviselői székét.

Parlamenti esküjét december 13-án tette le; december 20-tól 2005. február 20-ig az Országgyűlés jegyzője.

A 2006. évi országgyűlési választásokon Nógrád megye 3. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a környezetvédelmi bizottság alelnöke.

Korábbi híreink:

Milliók tüntetnek Spanyolországban

”Minden lehetséges módon meglopnak minket, és ezt nem lehet eltűrni…”

Au revoir, Afganisztán

A NATO létjogosultságát egyre többen vitatják most már az USA-ban is, elsősorban a közelmúlt egyoldalú kalandor akciói következtében.

Az USA mindig is erőszakos volt

Nevetséges ürügyek és hazugságok alapján ENSZ jóváhagyás nélkül indított katonai akcióik miatt kétségtelenül Amerika és Izrael váltak korunk legagresszívabb államaivá.

Egyiptom két elnökjelöltje ellenségnek nevezte Izraelt

A nyugat által felkarolt demokratikusnak hirdetett arab forradalmak könnyen torkollhatnak káoszba, mint Líbiában, Egyiptomban vagy akár Szíriában, ami végül vallási restaurációt is eredményezhet.

Osama bin Laden 9/11-ről

”A terror a legfélelmetesebb fegyvere a modern kornak, és a nyugati médiák könyörtelenül kihasználják ezt saját népeik ellen.” Részletek Osama bin Laden pakisztáni népnek címzett leveleiből.

Jó üzlet a terrotitzmus – ’bomba-bugyis’ kettősügynökök

A terrorizmus sokkal nagyobb üzlet a kettős ügynökök ’jutalékainál’

A robot-repülőgépes támadás civilek ellen háborús bűn

A robot-repülőket elsősorban olyan országokban vetik be, melyekkel az Egyesült Államok nem áll háborúban.

Német haszon a görög válságon

Német bankok az elmúlt 2 évben mintegy 400 millió eurót kerestek a görög válságon.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán