Bencsik János életrajza
1965. július 31-én született Szarvason, mivel szülőfalujában Békésszentandráson akkortájt már nem működött szülőotthon.
Nagyszülei önálló gazdálkodókként, saját földjeiken biztosították a család megélhetését. A kollektivizálás következményeként a felmenőket megfosztották a megélhetést biztosító földek birtoklásától. Édesapja kezdetben szintén a családi birtokon dolgozott, majd a földek elvételét követően sokszázezer sorstársához hasonlóan "kényszermunkát" vállalt.
Általános iskolai tanulmányait Békésszentandráson, a középiskolait Szarvason, a Vajda Péter Gimnáziumban végezte.
1983-ban beiratkozott a Szegedi Római Katolikus Hittudományi Főiskolára, de tanulmányainak megkezdése előtt le kellett töltenie kötelező sorkatonai szolgálatát a Lenti teológus "gyűjtőben".
1988 őszén két és féléves szemináriumi esztendő után Budapesten a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián folytatta teológiai és hitoktatói tanulmányait.
Később a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán szociális munkás, az ELTE Szociológiai Intézetében szociológus, majd a DATE Szarvasi Karán településüzemeltető mérnök diplomát is szerzett.
1990 őszén, az első szabad önkormányzati választások során az SZDSZ-FIDESZ-Vállalkozók Pártja színeiben képviselővé, majd a képviselőtestület tagjai közül a KDNP és az FKGP támogatásával Tatabánya polgármesterévé választották.
E tisztséget megszakítás nélkül tölti be azóta is.
Irányításával az eltelt időszak alatt az összeomló nehézipar romjainak eltakarítását követően tízezer új munkahelyet teremtettek.
1998-ban parlamenti mandátumát is visszaadva távozott az SZDSZ-ből.
2004 áprilisától a FIDESZ tagja. Második házasságában él, négy gyermek édesapja.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Komárom-Esztergom megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól a gazdasági és informatikai bizottság tagja.







