Keleti György életrajza
1946. május 18-án született a szlovákiai Losoncon. Nős, három gyermeke van.
1964-ben a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett Budapesten.
Ezután segédmunkásként dolgozott, majd egy évig sorkatonai szolgálatot teljesített.
1965-től a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola hallgatója, 1969-ben híradó szakon avatták katonatisztté.
1969-1970-ben századparancsnok, 1971-ben zászlóaljparancsnok-helyettes.
1971-től 1974-ig KISZ-titkár a Néphadsereg váci egységénél.
1974-től a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanult, 1977-ben politikai munkás szakon végzett.
1977-től a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott: 1977-tő1 ifjúságimunka-szervező, 1980-tól sajtómunka-szervező, 1984-től sajtóalosztály-vezető, 1987-től a sajtóosztály vezetője.
1988-ban ezredessé léptették elő, 1990-től a minisztérium szóvivője.
1992 márciusában lemondott tisztéről, tartalékos ezredesként leszerelték és nyugállományba helyezték.
1969-től 1989-ig az MSZMP tagja volt.
1992-ben belépett az MSZP oroszlányi szervezetébe.
1996-tól 2003-ig a párt országos elnökségének tagja.
Közben 1998-ban a Komárom-Esztergom Megyei Területi Szövetség elnökévé választották, a 2004. szeptember 26-i tisztújítás során visszalépett a tisztségért folytatott versenyből.
Az 1990. évi országgyűlési választásokon az MSZP listás jelöltje.
1992. augusztus 31-én időközi választáson került be a Parlamentbe, azóta országgyűlési képviselő (1992, 1994 és 1998: Komárom-Esztergom 3. vk., Kisbér).
A Horn-kormány honvédelmi minisztere volt.
2002-ben - 1994-hez hasonlóan - már az első fordulóban mandátumot szerzett.
A 2004. június 21-i tisztújítástól frakcióvezető-helyettes 2006. május 15-ig.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Komárom-Esztergom megye 3. választókerületében egyéni mandátumot szerzett.
2006. május 30-tól a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke.







