Bejelentkezés


Barabásné Czövek Ágnes politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Lezárt választás Heves megyében

A szocialisták közül így az új Országgyűlésbe Török Zsolt, Szabó Gyula és Barabásné Czövek Ágnes került, míg a Fidesz részéről Demeter Ervin és dr. Nyitrai Zsolt szerzett mandátumot.

Folytatás>>


Nem történt községegyesítés

A testület előkészítő csoportot alakít Barabásné Czövek Ágnes alpolgármester vezetésével, dr. Balogh Pál aljegyző, a teljes egészségügyi bizottság, továbbá a pénzügyi bizottság, valamint az intézményi és humán kapcsolatok igazgatósága két-két fős részvételével annak a feltételrendszernek a kidolgozására, ami a központi ügyelet jövőbeli működtetésére vonatkozik, és szükség esetén új pályázati dokumentáció öszszeállítására.

Folytatás>>


Berekesztett, botrányos ülés, aláírásgyűjtés a kórház ügyében

A bekiabálásokkal tarkított ülést a pénzügyi bizottságot vezető Barabásné Czövek Ágnes végül érdemi munka nélkül berekesztette. Az eseményeket követően Herman István elmondta: a PF a nyilvánosság híve lett volna, képviselőik erre voksoltak, de a szocialista többséget a jelek szerint a nép zavarja a demokrácia gyakorlásában. A Fidesz népi kezdeményezést indít, aláírásokat gyűjtenek a kórház érdekében, hogy az ne kerülhessen nem önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság kezébe.

Folytatás>>

Korábbi híreink:

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán