dr. Hajdu Attila életrajza
1950. december 24-én Szeghalmon született. Szülei hét fiúkkal 1955-ben költöztek Orosházára, általános- és középiskoláit már itt végezte. Apja, mint családfenntartó keresetéből éltek, aki korábban jegyző, majd földhivatali dolgozó volt. Anyja a gyerekeket nevelte. Már egyikük sem él. A szülők elsődleges célja az volt, hogy minden gyermekük legalább az érettségit megszerezze.
A középiskola után - 1969-ben érettségizett - testvéreihez hasonlóan szakmunkástanulónak állt.
Csepelen a repülőgép-műszerész (rádiós) szakmát szerezte meg.
Ekkor határozta el, hogy jogász lesz.
Műszerész, lakatos, villanyszerelő foglalkozások mellett készült az egyetemi felvételire. Közben katona is volt, ahonnan egészségügyi okokból leszerelték. folytatás >>







