Bejelentkezés


Búcsú Horváth Balázstól


Családtagok, rokonok, barátok, pályatársak és tisztelők tömege búcsúzott szerdán dr. Horváth Balázs országgyűlési képviselőtől, az Antall-kormány egykori belügyminiszterétől, aki életének 64. évében, július 2-án hosszú szenvedés után elhunyt.

A hamvasztás előtti búcsúztatáson, Veszprémben a Vámosi úti temetőben felravatalozott koporsó előtt dr. Márfi Gyula veszprémi érsek mint nagy műveltségű embert méltatta az elhunytat. Kiváló jogász volt, ugyanakkor volt benne valami Szent Ferenc-i lelkület - hangsúlyozta. Kiáradt a szeretete, különösen a segítségre szoruló vagy megalázott emberekre, ez indította arra is, hogy örökbe fogadja a hányatott sorsú Jozsót és gyermekeként nevelje.

Márfi Gyula felidézte Horváth Balázs életútját, kiemelve a rendszerváltásban játszott szerepét, illetve a romániai forradalom alatt tanúsított fáradhatatlan segítőkészségét. - Ízig-vérig magyar ember volt, aki rajong- va szerette hazáját, ezen belül szűkebb pátriáját, a Balatont és a Balaton-felvidéket, Veszprémet.

A szertartáson megjelent Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és felesége, Dalma asszony, akiknek a családhoz írott levelét felolvasták. Lezsák Sándor, az MDF alapítója, a Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy Horváth Balázs keveset, de erősen élt. Felidézte életének jelentősebb állomásait, kiemelve 1988 szeptemberét, amikor belépett az MDF-be, „amikor jogos félelmeken felülemelkedve, kockázatot vállalva létrehozták elsők között a fórum veszprémi szervezetét.“ Ügyvédként közvetlenül érezte a jogállam hiányát, s ennek a hiánynak a kisembereket sújtó következményeit - hangsúlyozta Lezsák Sán- dor. Horváth Balázs az első szabad választások után belügyminiszterként a taxisblokád idején a rágalomhadjárat első számú célpontja lett.

Lehet, hogy ez volt az első stressz, ami kikezdte szervezetét - fűzte hozzá. Szakmai sikere volt a rendőrség újjászervezése, és a régió első önkormányzati törvényének megalkotása. Elszántan küzdött Veszprém és a térség érdekeiért. - Velünk, társaival lakoltatták ki abból az épületből, amelyet mindvégig az otthonának tekintett; amelyet maga is épített - utalt a politikus az MDF-ből való kizárásra. Hozzátette: viszont volt ereje egy új építkezésbe fogni, útjára indítani a Nemzeti Fórumot. Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője arról beszélt, hogy Horváth Balázs jó politikus volt, mutatja ezt az is, hogy mindenki eljött a búcsúztatására, aki hosszabb-rövidebb ideig együtt dolgozott vele, pártállástól függetlenül.

Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke úgy fogal- mazott: Horváth Balázs volt Trianon óta az első miniszter, aki a nemzet egészéért felelt. A miniszterelnök lélekben, ő viszont valóságosan is 15 millió magyar felelőse volt.

Dióssy László, Veszprém polgármestere Horváth Balázs lokálpatriotizmusát emelte ki; „nem tudom elképzelni Veszprémet, a város életét Horváth Balázs nélkül, aki színt és lelket vitt a városba“ - jelentette ki, majd hozzáfűzte: talán ő volt az egyetlen veszprémi, akit mindenki csak a keresztnevén emlegetett. Egyéniség volt, aki két végén égette élete gyertyáját, s akit szerettek a veszprémiek.

A Veszprémi Ügyvédi Kamara nevében Szabó Gyula elnök búcsúzott a kivételes képességű ügyvédtől és felejthetetlen baráttól.

A Vámosi úti temetőben rendezett búcsúztatáson a ravatalnál a családtagokon kívül jelen volt valamennyi parlamenti párt számos képviselője, Mádl Ferenc volt köz- társasági elnök és felesége, Antall József özvegye, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Mandur László és Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnökei, valamint Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Tiszteletét rótta le a Fidesz több vezető személyisége, így például Áder János, Kövér László, Varga Mihály, Répássy Róbert, továbbá az MDF korábbi meghatározó egyéniségei, valamint Veszprém megye országgyűlési képviselői. Megjelentek a pályatársak, Csurka István, a MIÉP elnöke, Für Lajos, az Antall-kormány honvédelmi minisztere.

(forrás: veszprem.hu)

Korábbi híreink:

Mutyi ország

Buta vezetők nem hülyíthetik a népet sokáig, a forgó ajtó nem csak be enged, de adott esetben ki is penderít.

Remény köde

versek

Politikai meggyőződés?

Nincs új a nap alatt!

Állam böcseleti aforizmák

1000 éves Tapasztalat, vélemény

Emberi világ?

Elfelejtett fontos észben tartani érdemes!

Hol vagyunk, hová tartunk?

Anyagi, megélhetési korlátok, és azok hatása az élővilágra!

A Siemens kárpótlást fizet a görögöknek korrupciói miatt

A magyar kormány tehetetlensége és a vezető politikusok feltételezhető érintettsége miatt nálunk a beruházások jelentős részét lehetne vizsgálni a Grippen vadászgépektől a Mercedes buszok érkezéséig.

Állami válság és kialakulásának okai

Antonió Gramcsi figyelemre méltó gondolatai

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán