Bejelentkezés


Deák András politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek

Napi kétmillió forintnyi közpénzt zsebel be a szocialista képviselő?

Egy hete azt kérdeztem a gazdasági minisztertől, hogy lehet az, hogy egy minisztérium hibájából meg nem születő rendelet miatt az államot napi kétmillió forint kár éri, Kapolyi László szocialista képviselő pedig kétmillió forint hasznot zsebel be. Az államtitkár úr akkor azt válaszolta, hogy hozzá nem értő vagyok és a kérdéseim ostobák. Néhány nap múlva Kapolyi László maga mondta el, hogy évi egymilliárd forint haszon is ütheti a markát a hiányzó rendelet miatt - mondta Deák András hétfői sajtótájékoztatóján.

Tovább az eredeti cikkhez >>


Hanyagolják az Országgyűlést a képviselők

A KDNP-frakció legaktívabb szavazója, csakúgy mint az őszi ülésszakon, Puskás Tivadar, akinek 98,5 százaléka van. A 23 tagú képviselőcsoportból rajta kívül senki nem volt ott a szavazások több mint 95 százalékán, pedig az őszi ülésszakon még három ilyen képviselő is volt. A frakcióból a legtöbbet Deák András hiányzott: a voksolások majdnem 80 százalékán nem vett részt, de ennek többségét előre bejelentette. Semjén Zsolt pártelnök teljesítménye mintegy 83 százalékos volt a tavaszi és nyári rendkívüli ülésszakon.

Tovább az eredeti cikkhez >>


A Fidesz szerint Kapolyi László több száz milliós nyereséghez jut

Kapolyi cége rendelet híján nem fizeti be az illetéket az általa importált áram után

Kapolyi László szocialista képviselő már több száz milliós tiszta nyereséghez jutott azzal, hogy a gazdasági tárca nem hozott rendeletet az Unión kívüli országokból importált áram illetékfizetési kötelezettségéről - állítja Deák András fideszes képviselő, aki az ügyben már interpellált az Országgyűlésben.

Tovább az eredeti cikkhez >>


KDNP: A kormány és a főváros is felelős

A KDNP szerint mind a kormány, mind pedig a főváros vezetése felelős az augusztus 20-án este történt katasztrófa miatt.

A meteorológiai szolgálat információja alapján le kellett volna állítani a tűzijátékot – mondta Deák András, a KDNP országgyűlési képviselője.

Tovább az eredeti cikkhez >>

Korábbi híreink:

Jelenlegi országgyűlési képviselők indulnának az időközi választáson

Lakos Imre és Szabó Vilmos közül az egyik az MSZP-SZDSZ koalíciót, Simicskó István a Fidesz-KDNP-t, Csapody Miklós pedig az MDF-et képviselné, noha mindegyikük már parlamenti képviselő.

Elhunyt Deák András

Ötvenhat éves korában elhunyt Deák András, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán