dr. Bakonyi Tibor életrajza
1958. január 10-én született Budapesten. Nős, felesége könyvvizsgáló, két gyermekük van.
1976-ban a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban érettségizett. 1982-ben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán földrajztanári és népművelői szakon végzett. 1991-ben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán vállalkozás és marketing szakon szaküzemgazdászi másoddiplomát szerzett. 1994-ben az ELTE-n szociológus és társadalomismeret szakos középiskolai tanári oklevelet kapott. 2001-ben elvégezte a BKÁE nemzetközi gazdasági és üzleti kapcsolatok szakát. 2004-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán PhD fokozatot szerzett.
1981-től 1989-ig MSZMP-tag. 1986-tól 1989-ig Budapesten a KISZ XII. kerületi bizottsága titkára. 1989-ben a BIT alapító alelnöke, 1992-től 1994-ig budapesti elnöke. 1989-ben belépett az MSZP-be. 1994-1998 között a párt budapesti gazdasági, 1998-tól 2003-ig gazdaságpolitikai alelnöke, 2003 óta a pénzügyi és ellenőrző bizottság elnöke. 1997-től a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. 1997-2000-ben a Wesselényi Miklós Ifjúsági- és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány felügyelő bizottságának elnöke. 2003-ban a Masters kézilabda EB-n ezüstérmet nyert magyar csapat tagja.
1994 óta országgyűlési képviselő, mindhárom alkalommal budapesti területi listán jutott mandátumhoz. 1994-2002 között a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja. 2002-ben bekerült a fővárosi önkormányzatba, majd főpolgármester-helyettessé választották. 2003-tól a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke, valamint a Gazdasági Bizottság elnöke. 2004. június 13-i európai parlamenti választásokon az MSZP-listájának 20. helyén szerepelt. A 2006-os országgyűlési választásokon Budapest területi listán szerzett mandátumot. 2006. június 19-től a sport- és turisztikai bizottság tagja.
Összeférhetetlenség miatt lemondott 2007 őszén az orsazággyűlési képviselői mandátumáról.







