Bejelentkezés


Arnóth Sándor életrajza

1960. február 22-én Püspökladányban született. Nős, felesége biológia-technika szakos általános iskolai tanár. Három gyermekük született.

1978-ban érettségizett a debreceni Landler Jenő Szakközépiskola vasútgépész szakán. 1979-től 1983-ig a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom-történelem szakos hallgatója, majd 1987-ben a debreceni KLTE történelem szakán szerzett diplomát. 1983-tól 1989-ig Püspökladányban általános iskolai tanár volt. 1989-től a Karacs Ferenc Múzeum vezetője, mely munkáját országgyűlési képviselősége mellett is ellátja. 1990-től a Püspökladány Kultúrájáért Alapítvány titkára, 1994-től a Kossuth Olvasókör és a Pulszky Társaság elnöke.

1994-ben belépett a Fideszbe. 1994-ben jelölt volt az országgyűlési választásokon. 1994-ben az önkormányzati választásokon bejutott a püspökladányi képviselő-testületbe, és a megyei közgyűlésnek is tagja lett. 1998 óta országgyűlési képviselő (Hajdú-Bihar 6. vk., Püspökladány). Az 1998-as önkormányzati választáson Fidesz-FKGP-KDNP-MDF közös jelöltként indult, a polgármesteri címért folytatott választási küzdelemben a második helyen végzett. 2002. októberben ismételten elindult szülővárosa polgármesteri tisztségéért, de nem tudott nyerni. Jelenleg a Fidesz Hajdú-Bihar Megyei Választmánya alelnöke, a 2003-2004-es néppárti átalakulás során megbízták a püspökladányi választókerület elnöki feladatainak ellátásával.

A 2002-es országgyűlési választásokon megvédte egyéni mandátumát a püspökladányi választókerületben. 2008. június 2-án került be a Parlamentbe Pálinkás József megüresedett helyére, és tagja lett az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságnak.

2008. szeptember 29-én lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

Korábbi híreink:

Lógni fogtok!

"Lógni fogtok!" - kiabálta be a parlamenti ülésen egy MSZP-s államtitkár felszólalása után Arnóth Sándor fideszes képviselő.

Vezető szocialista politikusok

Boldvai László, Botka László, Filló Pál, Gál J. Zoltán, Göndör István , Gráf József, Gúr Nándor, Gyurcsány Ferenc, Hagyó Miklós, Hegyi Gyula , Hiller István, Horn Gyula, Horváth Csaba, Juhász Ferenc, Káli Sándor, Kapolyi László, Karsai József, Keller László, Kiss Péter, Kökény Mihály, Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Mandur László, Mécs Imre, Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Nyakó István, Puch László, Szekeres Imre, Szili Katalin, Tabajdi Csaba, Újhelyi István, Vadai Ágnes, Veres János, Warvasovszky Tihamér

Vezető fiatal demokrata politikusok

Áder János, Balsai István, Becsey Zsolt László, Bencsik János, Cser-Palkovics András, Demeter Ervin, Deutsch-Für Tamás, Font Sándor, Gál Kinga, Kósa Lajos, Kövér László, Kubatov Gábor, Kupper András, Lázár János, Lezsák Sándor, Meggyes Tamás, Mikola István, Navracsics Tibor, Németh Zsolt, Orbán Viktor, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, Répássy Róbert, Révész Máriusz, Rogán Antal, Schmitt Pál, Selmeczi Gabriella, Szijjártó Péter, Tarlós István, Turi-Kovács Béla, Varga Mihály, Wittner Mária

Vezető szabad demokrata politikusok

Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Gusztos Péter, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Kóka János, Kovács Kálmán, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Szent-Iványi István

Vezető magyar demokrata politikusok

Boross Péter, Csapody Miklós, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Hock Zoltán, Katona Kálmán

Vezető kereszténydemokrata politikusok

Harrach Péter, Medgyasszay László, Nagy Andor, Semjén Zsolt, Simicskó István, Soltész Miklós

Vezető MIÉP-es politikusok

Csurka István

Vezető jobbikos politikusok

Balczó Zoltán, Vona Gábor

Vezető munkáspárti politikusok

Thürmer Gyula

Vezető hivatásos parlamenti politikai-gazdasági lobbi személyiségek

Országbíró Zoltán