dr. Botka László életrajza
1973. február 21-én született a Szolnok megyei Tiszaföldváron. Nős, felesége a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán a tüdőgyógyászati tanszék orvosa. Egy gyermekük született.
1991-ben a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett Szolnokon. 1
991-től Szegeden, a JATE ÁJTK-n tanult, 1997-ben államvizsgázott, szakvizsgáját 2000-ben tette le.
1994-ig versenyszerűen vízilabdázott.
1994-től a Finnugor Népek Világkongresszusa magyar szervezetének elnöke.
1991-ben belépett az MSZP-be.
1992 és 1994 között az ifjúsági tagozat elnöke, és a párt országos választmányának tagja volt.
1992-től az MSZP szegedi elnökségének tagja, és a Baloldali Ifjúsági Társulás szegedi szervezetének tiszteletbeli elnöke.
1998. decemberben az MSZP szegedi, 2000. októberben Csongrád megyei elnökévé választották.
2003. március 29-én elindult a párt országos választmányának elnöki tisztségéért.
A 2004 nyár végi tisztújítás során megerősítették megyei pártelnöki posztján.
Az 1994. évi országgyűlési választásokon Szegeden (Csongrád 3. sz.) mandátumot szerzett.
Az 1994. június 28-án megalakult Országgyűlés legfiatalabb tagjaként az alakuló ülés korjegyzője volt.
1998. májusban újra elindult korábbi kerületében, de nem jutott be a törvényhozásba.
Az 1998. októberi önkormányzati választásokon bekerült a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésébe, négy évig a megyegyűlés alelnöke.
2002. április 21-én visszaszerezte négy évvel korábban elvesztett mandátumát.
A 2002. évi önkormányzati választásokon Szeged megyei jogú város polgármesterévé, és a Csongrád megyei közgyűlés tagjává választották.
2002-től az ET, valamint a Nyugat-európai Unió Parlamenti közgyűlésében a magyar delegációk helyettes tagja.
A 2006-os országgyűlési választásokon Csongrád megye 3. számú választókerületében szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az európai ügyek bizottságának tagja.







