Lázár János politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Lázár: Nehéz a gyógyulás Hódmezővásárhely környékén!
A Hódmezővásárhely és környékén élő beteg emberek gyógyulását szinte lehetetlenné teszi az április 1-jén életbe lépett egészségügyi átalakítás! Ezért kezdeményezem, hogy az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága tartson kihelyezett ülést városunkban és ismerje meg a betegek, valamint az orvosok, egészségügyi dolgozók helyzetét, és a városi kórház mai működési körülményeit! - áll a dokumentumban.
260 millió forintot nyert pályázaton a kórház
Meggyőződésem, hogy a nyertes pályázattal az elmúlt évek legjelentősebb sikerét könyvelhette el a hódmezővásárhelyi kórház szakmai irányítása – mondta dr. Lázár János polgármester. Néhány olyan kórház van csak az országban, mely több pénzt nyert, mint a mi intézményünk. A siker egyik záloga véleményem szerint, hogy február 18-án 15 ezer ember nyilvánította ki szimpátiáját a kórház megmaradása érdekében. Meggyőződésem, hogy a békés tiltakozás nélkül a 260 millió forintnál jóval kevesebbet kaptunk volna.
A kórház egynapos sebészetre pályázik
A hódmezővásárhelyi önkormányzat már eddig is több lépést tett az Erzsébet Kórház megmentése érdekében, így a közelmúltban 200 álláshelyet szüntetett meg, illetve 320 millió forintra pályáznak struktúra−átalakítás céljából, május 31−én pedig a kórház beadta pályázatát az egynapos sebészetre − tájékoztatta portálunkat Dr. Lázár János.
Szemétből Energia
Átadták Hódmezővásárhelyen a maroslelei úton lévő Kommunális Szemétlerakó Telepen Magyarország első 100%−ban biogáz−üzemeltetésű villamos erőművét. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Lázár János Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármestere, országgyűlési képviselő.
Hódmezővásárhelyen 1995-től az uniós jogszabályoknak megfelelő, olyan hulladéklerakó és feldolgozó üzem működik, amely 115 ezer ember kommunális hulladékát, valamint kereskedelmi és ipari hulladékot hasznosít. A folyamatosan tökéletesedő technika mára lehetővé tette, hogy a felszabaduló depóniagázra áramtermelő egységet építsenek.







