Bedő Tamás politikai tevékenységével kapcsolatos cikkek
Helyben ismert jelöltekre van szükség
Bedő Tamás a sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt három év kedvező folyamatainak köszönhetően a Magyar Szocialista Párt akár a 2002-es választásoknál is jobb eredményt érhet el Csongrád megyében és Csongrád 4. sz. választókerületében.
Ezt a reményt arra alapozzuk, hogy soha nem látott fejlődést tapasztalhatunk. Csak a legnagyobbat említem: ez az M5-ös autópálya továbbépítése, amit december 10-én át is fognak adni.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Bajos medencék Csongrádon
Mindezek tudatában Bedő Tamás polgármester úgy határozott, vállalják a szabálytalan üzemeltetés következményeit. Döntését lapunknak azzal indokolta, hogy szükség van erre a szolgáltatásra a fürdő területén, a majdan jelentkező problémákra pedig meg fogják találni a megoldást.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Botrányok a közműépítések, fejlesztések körül
Bedő Tamás:
Az önkormányzatunk is, mint ahogy elég sok önkormányzat, egy sajátos pénzügyi megoldással próbált még 2001-ben forrásokat szerezni a szennyvízcsatorna kiépítéshez, ami azóta megvalósult. Egy tisztítóval gyakorlatilag a város 90-95 százalékban le van fedve szennyvízcsatornával, hogy igénybe vette az Ökotám támogatási rendszert.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Gátszakadástól tartanak
Ez a tizenegyedik éjszakánk a gátakon - számolt be kedden Bedő Tamás, Csongrád polgármestere. Olyan gyorsan jött a Tiszán az ár, hogy nem volt idő előkészülni semmire. Húsvét előtt négy nappal még csak elsőfokú készültség volt érvényben, de nagypénteken már rendkívüli állapotot hirdetett a vízállás miatt a kormány - emlékszik vissza a történtekre a polgármester.
Tovább az eredeti cikkhez >>
Megerősített rend(őrség) és ügydöntő hétvége Csongrádon
A csongrádi önkormányzat vezetése nevében az érintett vállalkozókkal ma délelőtt zárt körű megbeszélést tartott Bedő Tamás polgármester. A kiszivárgott információk szerint a résztvevőknek nem sikerült a problémákra egyértelmű megoldást találniuk, viszont a vállalkozók, továbbá a rendőrség és a polgárőrség jelen lévő vezetői is megerősített szolgálatot ígértek e hét végére.
Tovább az eredeti cikkhez >>







